Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
IV. FEJEZET: A SZABÁLYRENDELET-ALKOTÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN
IV. FEJEZET A SZABÁLYRENDELET-ALKOTÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN 1. § A RENDELETALKOTÁSRÓL ÁLTALÁBAN A területi és helyi közigazgatás évszázadok óta folytatott gyakorlata a szabályrendelet-alkotás, amely különösen a városok önigazgatásának és jogforrási rendszerének volt jellemző vonása már a rendiség korától kezdődően szerte Európában (Willküren, Statuten, statutes).438 Magyarországon a polgári kori törvényhatósági jogú városokban, így Hódmezővásárhelyen is továbbélt e tevékenység, amely a városi autonómia és önigazgatás: az önkormányzatiság egyik legfontosabb megnyilvánulási formája volt annak ellenére, hogy a rendeletalkotást a tárgy szerint illetékes szakminiszter felsőbb szervként felügyelte, s ennek keretében akár a hozzá felterjesztett törvényhatósági szabályrendeletek szövegeinek részbeni megváltoztatását is kívánhatta. Miután e helybeli rendeletek szövegét a miniszternek teljes egészében jóvá kellett hagynia, a konkrét módosításokra felhívó nyilatkozata de facto kötelező erővel bírt, bár azokat formailag magának a közgyűlésnek kellett keresztül vezetnie a normaszövegen. A jogszabály általában csak e jóváhagyást követően léphetett hatályba, bár — különösen lényeges vagy sürgős kérdésekben — a fellebbezésre tekintet nélküli, azonnali végrehajthatóságot is kimondhatta a közgyűlés. Az esetleges fellebbezések benyújtására a közszemlére tétel napjától számítva 15 nap állt rendelkezésre; azokra nézve az érdemi döntést szintén a miniszter hozta meg. Miután a misztériumok a munkamennyiség szempontjából általában túlterheltek voltak, a felsőbb szintű jóváhagyó, vagy éppen módosítást előíró nyilatkozatra gyakran több mint egy évet is várni kellett. A rendeletalkotási jog gyakorlására — a mai közjog szabályaihoz hasonlóan — vagy magasabb szintű jogszabály felhatalmazása alapján, annak végrehajtására, vagy a helybeli társadalmi viszonyok rendezése végett, a közgyűlés saját elhatározásából kerülhetett sor. Az utóbbi esetben először arra vonatkozóan kellett névszerinti szavazást elrendelni a törvényhatósági bizottságban, hogy a tagjai kívánnak-e egyáltalán rendeletet alkotni a meghatározott tárgykörben, majd annak — a tanács, 1929 után a kisgyűlés általi — előkészítése és a közgyűlésbeli megvitatása csak az akarat ilyképpen való kinyilvánítása után következhetett [T1929. 28. § (12) bek.]. A törvényhatóság szabályrendeletében egyébként arra is jogosult volt, hogy kihágássá (mai kifejezéssel: szabálysértéssé) minősítsen valamely, más jogszabály által nem büntetett, közösségi érdeket súlyosan sértő vagy veszélyeztető, jogellenes — és elsősorban rendészeti rele438 Ruszoly József: Európa jogtörténete. Az „újabb magánjogtörténet” Közép- és Nyugat-Európában. Bp., 1996. 42-43. p. Hazai vonatkozásban a városok joghelyzetéről lásd még Kállay István: A városi ön- kormányzat hatásköre Magyarországon. Bp., 1989., Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században. Szeged, 2002., Buda város jogkönyve. I—II. Közreadja Blazovich László és Schmidt József. Szeged, 2001. 105
