Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)
VI. FEJEZET: EREDMÉNYEK
A magunk részéről hibának tekintjük, ha a tanácsok létezésének negyven esztendejét kizárólag a politikai megítélés vagy a nyilvánvaló demokratikus deficit oldaláról közelítik meg. Ugyanis nem csak a politika vagy az ideológia által motivált magyar állampolgárok ezrei vettek részt benne, s végezték a munkájukat úgy és olyan színvonalon, ahogy az egész államberendezkedés a maga tehetetlenségi együtthatójával engedte. Erre akkoriban is nagy, sőt nélkülözhetetlen szükség volt — nem csupán a pártelit, de az állampolgárok számára is. Ha végigtekintjük a tanácsi jogalkotás eredményeit: a helyi rendeleteket és határozatokat, érzékelhetjük, hogy az embereket közvetlenül érintő lokális közszükségleteket és igényeket igyekeztek akkor is kielégíteni — a rendelkezésre álló lehetőségek szerint. Különösen nagy hangsúlyt fektetett például Szeged megyei város tanácsa a lakáskérdések megoldására, amelyet az állandóan változó országos jogszabályok is nehezítettek. A piacok fenntartása, a városrendészeti tevékenység ellátása, a közbiztonság felügyelete, a tömegközlekedés megszervezése, a helyi közvilágítási, közegészségügyi, közoktatási és temetkezési feladatok megoldása szintén állandó napirenden szerepelt főként a szakigazgatási szervek és a végrehajtó bizottság, valamint annak hivatala előtt. A jelenleg hatályos önkormányzati törvény sem utal ennél többet a települési önkormányzatok kötelezően ellátandó alapfeladatai közé. Mindez kiegészült a tanácsi vállalatok ellenőrzésével és a nem tanácsi gazdálkodó szervekkel való együttműködéssel, amely szintén a lakosság ellátását szolgálta sajátos formában. Az ellátás minősége és színvonal természetesen nem egyezett a jelenlegivel, de ez nem csupán a közigazgatáson múlott. így áttekintve a tanácsok tevékenységének jogi kereteit, akként nyilatkozhatunk, hogy alapvetően nem helytelen nézőpontból indultak ki azok, akik a huszadik század elején a szovjet típusú államigazgatást elképzelték. Pusztán az a tény, hogy nem mindenben tervezték demokratikusra, még nem jelenti azt, hogy ab ovo elítélendő volna minden, amit negyven év alatt Magyarországon helyileg tettek vagy alkottak. Ezt mutatja az is, hogy az önkormányzati jellegre történő áttérés ellenére (1990) számos intézményi megoldás máig hasonló, mint a tanácsok idején volt. Találóan illusztrálja ezt maga az 1990. évi LXV. törvény is, amely szerkezetét tekintve követi a harmadik tanácstörvényt, és a két normaszöveg olvasásakor kifejezetten sok azonos vagy nagyban hasonló szabályozást találunk. Nagy különbség mutatkozik azonban a súlypontok tekintetében: még a tanácstörvények követték azt a magyar alkotmánytörténeti sajátosságot, amely a majd' ezeréves megyékre helyezte a hangsúlyt a közigazgatásban 617 — különösen ideértve a hatáskör-telepítést és a felsőbb állami szervekkel fenntartott kap617 A vármegyék történetének főbb irodalmából: GYÖRFFY GYÖRGY: A magyar nemzettségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. Századok, 1958. 1-4. szám. 12-87., 5-6. szám. 565-615.; GYÖRFFY GYÖRGY: AZ Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Bp., 1966.; KRISTÓ GYULA: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Bp., 1988.; EREKY ISTVÁN: Tanulmányok a vármegyei önkormányzat köréből. Bp., 1908.; DEGRÉ ALAJOS-EREKY ISTVÁN: A magyar helyhatósági önkormányzat. Budapest-Keszthely, 1908.; HOLUB JÓZSEF: A királyi vármegyék eredete. Bp., 1938.; STIPTA ISTVÁN: Törekvések a vármegyék polgári átalakítására. Bp., 1995., ECKHART FERENC: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp., 2 2000. 103113., 222-226., lásd még VASS GYÖRGY: A megye közjogi helyzetének alakulása a királyi vármegyétől a modern területi önkormányzatig I—II. Magyar Közigazgatás. 2006. január (1. szám) 17-25., március-április (3-4. szám) 248-253., SZIGETI ERNŐ: A magyar megyerendszer és regionalizmus vázlatos történeti áttekintése. Magyar Közigazgatás. 2004. március (3. szám) 164-171.
