Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)

III. FEJEZET: A TANÁCS ÉS INTÉZMÉNYEI SZEGEDEN

valamint gyakorolták a hivatal elnöke által átruházott jogokat, megállapították a be­osztottak munkakörét, biztosították az ágazatot érintő jogszabályok végrehajtását, és beszámoltatták a belső vezetőket az elvégzett feladataikról. A hivatal éves munkaterv alapján működött, s az elnöke legalább évente összapparátusi munkaértekezletet tar­tott. Az osztályok vezetői negyedévenként szerveztek munkaértekezletet, ahová az érintett városi szakigazgatási szervek vezetőit is meg kellett hívni. A hivatal rendsze­res ügyfélfogadással állt az ügyfelek rendelkezésére. A kiadmányozási jogot elsődlege­sen a hivatal elnöke, valamint az osztályvezetők gyakorolták, azonban az — meghatá­rozott ügykörökben — a beosztott középszintű tisztviselőket is megillette. 415 A titkárság segítette a hivatal elnökének vezető, ellenőrző, koordináló tevékeny­ségét, valamint a lakossági információkkal összefüggő teendőit. Az adminisztratív feladatok teljesítése mellett a kebelében ügyfélszolgálati irodát is szerveztek, amely gondoskodott a városrészi és lakóterületi ügyfélszolgálat biztosításáról. A feladatköre meghatározásánál azon elv érvényesült, mely szerint az irodának az eljárási és anyagi jogi kérdésekben adandó útbaigazításokon és felvilágosításokon túlmenően érdemi munkát is végeznie kellett olyan államigazgatási ügyekben, amelyek a belső szervezeti egységektől elválaszthatók voltak, és alkalmasan szolgálták a lakosság igényeinek ki­elégítését. Ekként foglalkozott hatósági bizonyítványok, igazolványok, engedélyek ki­adásával, anyakönyvi ügyekkel, munkakönyvi igénylésekkel, illetékbélyeg árusításá­val, adóügyekkel, hagyatéki leltárral kapcsolatos ügyintézéssel, lakásügyi felvilágosí­tással, lakás ki- és bejelentkezések intézésével, talált tárgyakkal és egyes mezőgazda­sági ügyekkel is. 416 Az egészségügyi osztály látta el első fokon az egészségügyi hatósági tevékenysé­get és elvégezte a szociálpolitikai feladatokat is. A vezetője főorvos volt, aki az egyéb osztályvezetői jogkörök mellett engedélyezte az egészségügyi magántevékenységet, hatósági orvosi igazolványt adott ki, valamint döntött a kábítószer élvezők zártintézeti kezeléséről is. Az osztály egyebekben két részlegre tagolódott: az egyik az egészség­üggyel, a másik a szociálpolitikával foglalkozott. 417 Az építési és közlekedési osztály a hatáskörébe utalt építési hatósági ügyeket, az építésrendészeti és a telekgazdálkodási teendőket, továbbá a közlekedési és útügyi ha­tósági feladatokat végezte. Négy belső szervezeti egysége ennek megfelelően alakult: az első az építési ügyekkel, a második a telekgazdálkodással, a harmadik a közleke­déssel, a negyedik pedig az építés-felügyelettel és az árellenőrzéssel foglalkozott. 418 Az igazgatási osztály első fokon egyes szakigazgatási szervek hatáskörébe utalt feladatokat végzett, emellett iparhatósági, kereskedelmi és mezőgazdasági ügyintézést is folytatott. Létezett anyakönyvi és népesség-nyilvántartási, gyámügyi, szabálysértési és birtokvédelmi, általános igazgatási, valamint ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági részlege. 419 415 Ügyrend, III. rész. B. pont, IV. rész. 416 Ügyrend, III. rész. C/1. pont 417 Ügyrend, III. rész. C/II. pont 418 Ügyrend, III. rész. C/III. pont 419 Ügyrend, III. rész. C/IV. pont

Next

/
Thumbnails
Contents