Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

A második világháború előtti reformtervekből a megyerendszer szemszögéből kettőt szükséges kiemelnünk. Mindkettő 1939-ben látott napvilágot, hosszabb munka összegzéseként. Benisch Arthur az Alföldre tíz megyét javasolt. Meg kívánta valósítani Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye két részre osztását, Csanád megye és a torontáli rész Csongráddal való egyesítését, az aradi rész Békéshez csatolását, Bács-Bodrog és Bihar megyék kiegészítését. Szabolcsot és Szatmárt nem akarta összevonni. Kecskemét megyeszékhellyé emelésével (Solt-Kiskun megyében), Békés-Arad megye székvárosának Gyuláról Békéscsabára történő áthelyezésével, Csongrád-Csanád-Torontál megyében pedig — Makó és Szentes helyett — Szeged megyeszékhelyi szerepével egybekötve oldotta volna meg mindezt. (Baja, Berettyóújfalu, Debrecen, Szolnok, Budapest, Nyíregyháza és Mátészalka esetében a székhely nem változott volna.) Benisch 1939-ben leírt terve három várostípussal számolt: Bajától és Hódmezővásárhelytől a törvényhatósági jogot megvonva csak három e kategóriába tartozó várost ismert el: Szegedet, Debrecent és Kecskemétet. Tizenhárom alföldi várost minősített a „megyei városok" közé: Baját, Gyulát, Békéscsabát, Hódmezővásárhelyt, Szentest, Csongrádot, Makót, Hajdúböszörményt, Mezőtúrt, Szolnokot, Ceglédet, Kiskunfélegyházát és Nyíregyházát. A harmadik kategóriát (mint 1914-ben is) ötvenkét mezőváros képviselte volna az Alföldön, mint ezután bevezetendő jogállás-típus. Az ide számított települések egy része a megyei városok „lefokozásával", másik része a fejlett és népes nagyközségek „előléptetésével" kerülhetett volna az új típusba. (A lefokozásra Nagykőrös vagy Türkévé, az előléptetésre Orosháza vagy Mezőberény példáját említjük a hosszú sorból.) Benisch Artúr a megyék új szerepkörét kereste, de érzékelte a városok vonzásának erősödését is. Erdei Ferenc 1939-ben megjelent könyve (Magyar város) a megyék súlyának, összefogó szerepének további fogyását ténykérdésnek tekintve elsősorban az Alföldre nézve vázolta fel a jövő egyetlen reális megoldásaként a városmegye-rendszer lényegét. A gazdasági-társadalmi és települési rend együttes vizsgálatával, egyben a történeti folyamatok rajzával bizonyította, hogy egy-egy agrár jellegű város a maga vonzáskörzetébe tartozó községekkel és tanyákkal olyan szerepet betöltő kistáji ellátó központ, amelyhez a közigazgatási kereteket reálisan hozzá lehet igazítani. Erdei a választási rendszer gyökeres reformjával látta megvalósíthatónak a demokratikus szellemű, a nagybirtokosságot félreszorító városmegyéket. Megtermékenyítő hatású elgondolásait még számos alkalommal szembesítette a valósággal. 1946-1947-ben a közigazgatási reformtervek között az országos politikai erőpróba egyik felvonása a városmegye körül zajlott. Miután a kormány, a központi hatalom érdekei sem akkor, sem azóta nem kívánták a városmegye-gondolat lényegének megvalósítását, az elképzelés időnként újra felmerül és viták tárgya. A mindennapi gondokkal küzdő önkormányzatok egyes elemeivel szimpatizálnak, illetve annak ismerete nélkül is megfogalmazzák néhány alaptételét. A mélyen megalapozott reformtervek érlelése-vitatása közben zajlott le az az eseménysor, amely az Alföldön is az államhatárok megváltozását hozta, a második világháború közvetlen árnyékában. Az 1938 novemberi bécsi döntés alapján Csehszlovákiától, az 1940. augusztus 30-án aláírt második bécsi döntés értelmében Romániától, Jugoszlávia felbomlása után 1941 áprilisában pedig a Délvidéken kerültek vissza alföldi területek is a magyar állam fennhatósága alá. (8. ábra.) Bereg, Szatmár és Bács-