Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

székkel együtt megőrizhette önállóságát. Az 1923-as törvény alapján jött létre az Alföldön három „k.e.e." vármegye: Csanád-Arad-Torontál, Szabolcs-Ung és Szatmár-Bereg-Ugocsa. A trianoni Magyarországnak így 25 vármegyéje lett, s azok közül tíz volt az Alföldön (7. ábra). Az 1923-ban végrehajtott ideiglenes rendezés a történeti jogfolytonosságot fontosabbnak tartotta, mint a Trianonnal levágott vonzásközpontok (különösen Nagyvárad, Szatmárnémeti, Beregszász, Ungvár, Kassa, Arad, Temesvár, Szabadka, Újvidék) pótlását vagy a vonzáskörzetüket elvesztett városok (Makó, Gyula stb.) erősítését. A kormány nem vállalta Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye kettéosztásával Kecskemét felemelését, Csonka-Bihar beosztását Hajdú és Békés megyék területébe. Pénzügyi és politikai megfontolásokból a megyék és a törvényhatósági joggal felruházott városok körül a szinte folyamatosan születő reformtervekből semmit sem valósított meg. Az elodázás miatti elégedetlenkedést a községalakítások és a tanyakérdés irányában tanúsított megértő-támogató magatartással próbálta enyhíteni. A megyék vezetésének a kormánytól, az állami költségvetéstől való közvetlen függése folyamatos maradt. Az állami intézménytelepítés, intézményfenntartás, az állami kézben tartott infrastrukturális és területfejlesztő beruházások (útépítések, vasúti fővonalak, öntözőrendszerek kiépítése, vármegyei kórházak átvétele-bővítése, katonai laktanyák, középiskolák, egyetemek) eldöntésében a megyék véleménye, kérése nem volt meghatározó. A nagyobb gazdasági és politikai súllyal rendelkező városok megnyerése és támogatása elől a kormány nem akart kitérni. A népesebb és fejlettebb községek várossá alakítását ugyanakkor nem segítette elő. 1920-ban öt törvényhatósági jogú és (Budapest szűk környékét nem számítva) húsz ún. rendezett tanácsú város volt az alföldi megyék területén. 1938-ig mindössze kettővel emelkedett az alsóbb fokú városkategóriába tartozók száma (1929-től megyei városoknak nevezték őket). Egyoldalú lenne a két világháború közötti évtizedekről adott jellemzés, ha nem rögzítenénk, hogy a Trianonnal megcsonkított országban a hatalmi tényezők szemében emelkedett az alföldi területek agrártermelési szerepének értéke, bizonyos mértékig az országrész általában is fontosabbá vált. A népoktatás felkarolásában (Klebelsberg Kúnó 1928-ig tartó tömeges iskolaépítései falun-tanyán), a középiskolák szaporításában, a szegedi egyetemi beruházásokban ennek számos bizonyítéka van. Az Alföld gazdasági és infrastrukturális fejlesztésében az 1930-as évek derekától számítható az állam érdemi részvétele. Mindezek a második világháború előtti évekre és a háború első szakaszában összegződtek annyira, hogy az első nagy világégéssel bekövetkezett visszaesésnek, a stagnálásnak az állapotából kezdték felemelni az alföldi megyéket. Az államhatalomnak az Alföld iránti nagyobb figyelmét a trianoni következmények mérlegelésén kívül a súlyos szociális feszültségek valamelyes enyhítése, más oldalról pedig a társadalom- és a településkutatás, továbbá az írói szociográfiák megállapításai élénkítették. A harmincas évek végére az agrárközgazdaság, a szociálpolitika, a területfejlesztés és az igazgatástudomány igen jelentős személyiségei fogalmazták meg az alföldi reformok sorozatának szükségességét. A reformprogram megvalósításában mindenekelőtt az Alföld településeire és a centrális irányítású szakhivatalok hálózatára kívántak építkezni, a hagyományos vármegyékben nem bíztak.