Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

1930.). A parasztság rétegeinek és az egyes rétegek szociális helyzetének elemzésével a századforduló utáni demokratikus megújhodási szellemet képviselte. Ecseri munkássága természetesen nem helytörténeti jelentőségű, azon messze túlmutat, bár helyi hatása is jelentős volt a szemléletalakításban. Viszonylag későn, 1914-ben jelent meg a település múltjáról az első monografikus szándékú összefoglalás kezdő kötete, Sima László: Szentes város története 1. kötete, több mint ötszáz oldalon. A szerző — Sima Ferenc fia, elismert lapszerkesztő, fő foglalkozása szerint városi számvevő majd pénzügyi tanácsnok, 1919-ben a városi direktórium tagja — művét négy kötetre tervezte. Az elsőben a régészeti koroktól az 1836. évi örökváltságig jutott el. A II. kötet (kézirata a szentesi levéltárban van) az 1837-1849 ősze közötti mozgalmas éveket tárgyalja. A többi nem ismert. Sima óriási szorgalommal dolgozott, a kezébe jutott — eredetiben feltárt vagy másoktól átvett — nagy adat- és összefüggés-anyaggal azonban nem mindig tudott megbirkózni. A megjelent kötetben is, de méginkább a kéziratban fennmaradt kötetben látható, hogy nem volt szíve szelektálni. Előadásmódja eléggé részletező, mindamellett olvasmányos, színes. Karácsonyi János megyetörténetét a Harruckern-korszak végéig terjedő századokra nézve gazdagon felhasználta, s sokban támaszkodott Szeremlei Sámuel és Zsilinszky monográfiáira is. Munkája legértékesebb része a reformkor pozitivista tüzetességű bemutatása, középpontban az örökváltsággal, s annak következményeivel. Részletesen leírta a mezővárosi önkormányzat és igazgatás jogkörét és működését. (A II. kötet kiadását a világháború, majd a szerző 1919-es szereplése akadályozta meg.) Sima László könyvével a szentesi várostörténetírásban és a kutatásokban egy eredményes szakasz végét jelölhetjük. Utána több mint egy évtizedig a szinte teljes lehanyatlás jellemezte a kiadványéletet is, kivéve a helyi újságokat. Igaz, a képlet más városokban is hasonló volt. A jó irányú változások 1926-ban indultak el, amikor a vármegye a már csak névben létező Csongrád vármegyei Történelmi és Régészeti Egyesület (1906-tól lett „egyesület" az addigi „társulat") múzeumát átvette, a töretlen lelkesedésű Csallány Gábort igazgatónak újra kinevezte. A következő évben alkalmazott Zalotay (Schupiter) Elemér személyében egy sokoldalú, nagy munkabírású, fáradhatatlan szervező is a múzeumba került, mint vármegyei főkönyvtáros. A múzeum ismét végzett leletmentéseket, azokon Zalotay is régésszé fejlődött. A Szentesre vonatkozó érdemleges publikációk sorát Kováts József: Szentes közgazdasága (Szeged, 1927.) című, a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara pályázatán kitüntetett könyvecskéje indította újra. A munka hasznos leírás, részben elemzés is a XX. századi Szentesről, a szerző azonban eléggé kívülről szemléli a várost. A két világháború közötti évtizedek hibái mellett is legjelentősebb kiadványa a gazdasági válságot megelőző szerény konjunktúra végén, 1928-ban jelent meg a városról, az általában vegyes értékű „Magyar Városok Monográfiája" című üzleti ízű vállalkozás-sorozat III. köteteként. A Szentes nevét viselő könyvet Nagy Imre ny. városi főjegyző, a nagy könyvtáráról is közismert, dicséretes szorgalmú és derék lokálpatrióta szerkesztette. A szerkesztőn kívül 20 szerzővel készült, tematikailag túldarabolt, adataiban azonban nem egy esetben jelentős eredeti kutatást (vagy a kortársi ismeretek értékes rögzítését) vállaló munka a közelmúltat és saját korának viszonyait írta le főképpen. A szerzőgárda legtöbbet dolgozó tagjai: Nagy Imre (a várostörténet a honfog-