Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

zetes gyomai Kner nyomdában nyomatta ki (A képzőművészetek története 1904., Magyarország művelődésének története 1905.). A kötetek anyagát a korábbi években előadássorozaton ismertette Szentesen. Berecz jó felkészültsége és mozgékonysága 1896/97-ben új teret kapott. Azt megelőzően került Szentesre az ármentesítő társulathoz Csallány Gábor elektrotechnikus, a nagy ügyszeretettel és áldozatkészséggel rendelkező autodidakta régész. 0 indította meg azt a jól szervezett társadalmi mozgalmat, amely megyei támogatással 1897-ben a Csongrád megyei Történelmi és Régészeti Társulat 160 taggal történt megalakításához és a társulat múzeumának életrehívásához vezetett. A társulat titkára Berecz, a múzeum igazgató-őre Csallány lett. A néhány esztendőn át tartó kezdeti lendületben a múzeum anyaga szépen gyarapodott, főként az adományok és régészeti leletmentések, kisebb ásatások révén. (A múzeum — a korabeli szokások szerint — időnként átcsapott más megyékbe is, így pl. Békésbe.) A társulat egyetlen színvonalas tevékenységi iránya a régészet volt. Munkájának gyengesége — vélhetően nemcsak anyagi okokból, hanem szerzők híján is — a nagyon szerény kiadványmunka is. Berecz Sándor szerkesztésében 1899-ben adta ki első és egyetlen évkönyvét, majd 1905-ben az addigi évekről beszámoló jelentést. Az évkönyv sem tartalmazott tanulmányokat (mint a Békés vagy a Csanád megyei társulatokéi), leközölte viszont a múzeum tárgyi gyűjteményének és könyvtárának részletes jegyzékét. Dicséret illeti Csallány Gábort azért, hogy az Archeológiai Értesítőben és a helyi sajtóban folyamatosan beszámolt a múzeum tevékenységéről, a leletek gyarapodásáról. Az első világháború felé közeledve a társulat már csak névleg működött, egyedül Csallány fáradhatatlan lelkesedése tartotta fenn a múzeumot is. Az őskori és népvándorláskori leletek mellett Csallányt is az foglalkoztatta a legtöbbet pályája e kezdeti szakaszán, ami akkor sokakat: Attila sírjának megtalálása. 1900-ban Szentesen adta ki „Attila sírja és székhelye Szentes határában — Donáton" című kis könyvét, amelyben élesen és határozottan cáfolta mindazokat, akik másutt sejtették a nagy hun fejedelem udvarának és sírjának helyét, így pl. a gyulai Mogyoróssy Jánost és a vásárhelyi Szeremlei Samut is. (Donátra vonatkozó határozott véleményét Csallány 1914-ben is közreadta a Sima-féle várostörténetben.) A századforduló előtt fellobbant agrárszocialista mozgalmak vizsgálata kapcsán bontakozott ki a nagy közéleti tekintélynek örvendő Ecseri Lajos ügyvéd és közgazdász széles helytörténeti — sőt a modern kategória is érvényes rá: régiótörténeti — megalapozottságú munkássága. Ecseri főműve, „Az alföldi munkáskérdés és a mezőgazdasági válság" (Bp. 1898.), a problémakör számra nagy, de jórészt felszínes vagy csak egy kérdést kiragadó, gyakran ismételgetésekbe veszett korabeli irodalmába először vonultatta be a török utáni időkig visszanyúló történeti vizsgálatot, továbbá a munkások helyzetének alapos és közvetlen tanulmányozását a mutatós teóriák helyett. Ecseri ismerte föl először a Féja Géza által 1937-ben találóan Viharsaroknak nevezett táj sajátos jellemzőit. Munkája ma már szinte klasszikus értékű. Kötete igen gazdag eredeti feltárású szentesi anyagra épült. (A függelékben részletes cselédbér-adatokat ad közre az 1817-1897 közötti időből). A szentesi és környéki tapasztalatokat hasznosította két további értékes munkájában is: A szegény ember. Közgazdasági tanulmány. (Bp. 1909. Klny. a Budapesti Szemléből); A magyar földmíves nép munkája (Szentes,