Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

ben" összefoglaló című kötetben látott napvilágot, 1941-ben. A gyűjteményben történészek és néprajzkutatók szerepelnek még, köztük Kodály Zoltán, Ortutay Gyula és Szabó István is. Megjelentetésének az osztályhelyzettől függetlenül kiformálható németellenes nemzeti egység támogatása volt a kimondatlan, de világos — tegyük hozzá: illuzórikus — célja. Mendöl bevonása hazafias polgári humanista politikai beállítottságának egyfajta elismerését is kifejezte. A történeti és geográfiai tényezők szerves vizsgálatának sokáig mintaképe marad még a Bulla Bélával közösen írt A Kárpát-medence földrajza című kötete (1947). A felszabadulás előtti magyar történetírás pozitív, haladó polgári törekvései és Mendöl Tibor között értékes és tartalmas, de csak időleges kapcsolatok formálódtak. A helyzet ilyen alakulásának számos okát, így pl. a személyes nexusok történetét ma még alig ismerjük. A szemléleti és módszerbeli találkozási pontok száma igen jelentős volt. A történetkutatás oldaláról fontos mozzanatként kell megemlítenünk, hogy a históriában éppen az az ágazat járt gyerekcipőben, amihez Mendöl eredményei a legnagyobb segítséget nyújthatták volna: a várostörténet korszerű változata. Történetírásunkban hagyományosan a politikai történet uralkodott. A településtörténet a megyékre és a falukra tekintett és mint láttuk, csak kialakulóban volt. A szélesebb tematikájú várostörténetből — Budapestet és tíz-tizenöt várost kivéve — az 1960-as évekig nem sok valósult meg ebben az országban. Míg a középkorra nézve már komoly hagyományai voltak a történeti földrajznak (még ha a topográfia szintjéhez közelítve is), az újés legújabbkori történeti kérdések ilyenféle vizsgálatára esetleges kísérletek is alig történtek. Az ipartelepítés története, a vonzásközpontok múltjának megismerése, a társadalom szociológiai-históriai megközelítése — hogy csak néhány példát említsünk — az utóbbi évtizedben váltott csupán ki kutatói érdeklődést. A komplex településföldrajz Mendöl eredményeivel kinyújtott kezét csak a hasonló szemléletű történetkutatás tudja megfogni. Ennek a tendenciának újabban már van néhány reményt keltő terméke. (Pl. Bárth János Kalocsa szállásainak településnéprajzáról írt munkái.) Inkább mint az eredmények befogadó és tovább kamatoztató kutatóját, kevésbé a tudományág inspirálóját értékelheti Mendöl Tibor személyében az etnográfia. A település, az építkezés és a gazdálkodás néprajzának lényeges kérdéseit a publikációk (és hozzáértő szemmel szerzett személyes tapasztalatai) alapján Mendöl imponáló szakszerűséggel ismerte. Az Altalános településföldrajznak az első fele a néprajzosok mindennapos kézikönyve. A hajlékok formáinak, funkciójuk és belső tagozódásuk fejlődésének kitűnő ábrákkal kísért elemzése, a falualaprajzok típusainak megállapítása a gyakorlat által sokszorosan igazolt, kitűnő vezérfonal. Ugyanez vonatkozik a népi építkezésben felhasználható helyi nyersanyagok rendszerezésére is. Mendöl leginkább Bátky Zsigmond, Gunda Béla, Györffy István és Hofer Tamás kutatási eredményeit hasznosította összegző művében. Említést kíván, s Mendöl és az etnográfia jelzett viszonyát is dokumentálja Mendölnek a néprajz hagyományos fórumán, az Ethnographiában 1947-ben megjelent „Néprajz és földrajz" című tanulmánya, amely észrevehetően egy előadás szövege. A dolgozat a két tudományág közös tárgyait, közös módszereit emeli ki, s az emberföldrajz és a tárgyi néprajz közötti határvonal egybefolyó voltát hangsúlyozza. A legtöbb kapcsolódási pontot a paraszti település (építkezés) és a gazdálkodás vizsgálatában lát-