Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

ja. A tanulmány elvi alapállásának azonban egyfajta hibája volt: Mendöl az etnográfiát csak az élő népi műveltség tudományának tartotta, nem vette észre az akkoriban elinduló nagy átalakulást, a néprajz történeti jellegű stúdiummá válását, a historikus metódusok fokozott bevonulását a néprajzba. (Ez annál inkább feltűnhet, hogy a folyóirat ugyanazon és következő évfolyamában a néprajz és a településtörténet, továbbá a néprajz és a gazdaságtörténet közös feladatainak felvázolását Maksay Ferenc és Wellmann Imre az etnográfia történeti tudomány voltát hangsúlyozva végezték el.) Mellékes jelenségnek is vehetnénk, de — anélkül, hogy okát pontosabban tudnánk — érthetetlennek találjuk, hogy a néprajztudomány elsőszámú folyóirata egyetlen jelentős Mendöl-művet sem ismertetett megjelenésük idején, így az Altalános településföldrajzot sem. (Sajnos, a Századokról vagy az Agrártörténeti Szemléről is ugyanezt kell mondanunk. Aligha csak a tudományközi választóvonalak játszottak ebben szerepet!) Rövid áttekintésünk utolsó nagy problémakörét annak a tudománytörténeti jelentőségű vitának az ismertetése jelenti, amely Mendöl Tibor és a hazai társadalomkutatást gyökeresen megújító, több tudományág szintetizáló összefogására képes Erdei Ferenc között kialakult. Határozott fogalmazásokkal operáló, de a tudományos célzatot mindig tiszteletben tartó, súlyos érvelésű vitáról volt szó, amely az alföldi városok városi minőségének megítélése körül forgott, s amelyben a két vitatkozó fél mindvégig fenntartotta véleményét. Mendöl az 1936-ban megjelent Alföldi városaink morfológiája című jeles könyvében — valamennyi alföldi várost és annak számítható települést személyesen végigjárva — a nemzetközileg, főként a nyugat-európai településföldrajzi gyakorlatban elfogadott városfogalom alföldi érvényesülését vette vizsgálat alá. Konklúziója az a közismert véleménye lett, hogy az Alföld mezővárosainak csak a városias kiépítésű, az urbánus funkciókat és népességet tömörítő magja tekinthető valóságos városnak. A városias magot körülvevő, nagy kiterjedésű falusias burok nem hordoz városi funkciókat, a tanyavilág pedig — mint szórvány település — nem számítható a városhoz, a belsőséghez. Erdei Ferenc 1939-ben megjelent A magyar város című könyve az alföldi mezővárosokra nem tartotta alkalmazhatónak az európai városfogalmat. Bebizonyította, hogy a magasabb funkciókat hordozó mezővárosi belterület és a hozzátartozó tanyarendszer szervesen összekapcsolódó gazdasági és társadalmi egység. Erdei elismerte, hogy „Mendöl foglalkozik legelmélyedőbben az alföldi városokkal", de alapkoncepciója miatt megállapításai tévesek. Hiányolta, hogy Mendöl a mezőgazdaságot eleve kirekesztette a városképző tényezők sorából, s nagyobb jelentőséget tulajdonított a morfológikus tényezőknek, mint a gazdasági és társadalmi összetevőknek. A magyar tanyákról írt Erdei-mű (1942) a tanyákat szórványtelepülésnek tekintő Mendöl munkákról ismét elismeréssel, de ellenvéleménnyel szól. Imponáló eredeti történeti anyag alapján azonosította magát Erdeivel és vitatta Mendöl álláspontját a következő évben Márkus István. (Kertek és tanyák Nagykőrösön a XVII-XVIII. században. Adalék a kertes város és a tanya kérdéséhez. Kecskemét, 1943. 24-30.) Ma már tudjuk, hogy az alapvető véleménykülönbséget elsőrenden a kétféle megközelítés hozta magával. Alföldi vonatkozásban és a kései feudalizmus, valamint a kapitalizmus közel két évszázadnyi időszakára nézve Erdei Ferenc nem tévedett. A ta-