Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

korábban figyelnek föl, mint a tudomány! A REIZNER megteremtette hagyomány oly erőssé vált a szegedi helytörténeti kutatásban, hogy — a néprajz művelőitől messze elmaradva — csak az utóbbi másfél évtizedben terjed ki a feltárás a tanyavilág, a bérföldek népének múltjára. Itt kell röviden kitérnünk a REIZNER-féle oklevéltár (a monográfia 4. kötete) értékelésére is. 216 oklevél és irat címe alatt voltaképpen 296 dokumentumot publikált, a legutolsó 1806-ból származik. Az anyag felét a török 1686. évi kiűzése előtti századoknak, harmadát a nevezetes boszorkánypörök aktáinak szentelte. Viszonylag bő anyagot adott az 1686 utáni évtizedekből, az újjászületés időszakából. A város titkos levéltárát igyekezett teljesen kimeríteni és közzétenni. Érdeme a nevezetes 1522. évi tizedjegyzék teljes szövegű publikálása. Míg a feldolgozásban a török utáni két évszázadra fordította a legtöbb gondot, oklevéltára összeállításakor megmaradt a kor gyakorlatánál, a 18. század lényegéről már nem közöl iratokat. (A boszorkánypörök terjedelmes publikálása arány tévesztés volt.) Mindezek után térjünk vissza a RElZNER-monográfiáról közölt két alapos korabeli szakbírálatra, BOROVSZKY SAMUNAK a Századok hasábjain (1900, 628-649. p.) és CzÍMER KÁROLYNAK a Budapesti Szemlében (1901. 292-293. sz. és kny. is) megjelent észrevételeire. A két vélemény egybehangzik több vonatkozásban: BOROVSZKY kevésbé szenvedélyesen, CzÍMER helyenként élesen mutat rá, hogy REIZNER elsiette a szintézist, nem végzett körültekintő forrásfeltárást. BOROVSZKY szóvátette az 1522. évi tizedlajstrom félremagyarázását, a török kiveréséig terjedő rész rövidségét, a monográfia száraz stílusát. Legsúlyosabb megállapítása azonban az, hogy REIZNER nem kutatta át a magyar kamara 17. századi anyagát, amely a török idők kettős adózásának fontos forrásait nyújtotta volna. (Bizonyságul erre az 1614 és 1688 közötti évekből 88 kamarai akta regesztáját közölte recenziójában.) CZÍMER kritikai megjegyzései szerint „a föltűnő történeti tévedések és nehéz botlások egész tárháza" a négykötetes mű, amely a Szegeden található források jó részét — így a szerzetesrendek és egyházközségek gazdag anyagát is — mellőzte, de alig terjedt ki a központi kormányszervek irataira is. CZÍMER rámutatott REIZNER módszertani gyengéire is: sok ismétlés terheli a művét, értékelései esetenként bizonytalanok, gyakran rosszul lokalizál, túlméretezi a boszorkánypörök tárgyalását, a 18-19. század gazdasági és demográfiai változásait nem részletezi. A két bírálat a maga konkrétságával ma is segítséget ad, még akkor is, ha CzÍMER véleményéből lehetetlen ki nem éreznünk: RElZNER-t dilettánsnak tartotta, helyette szívesen megírta volna a monográfiát. Igazságot kell szolgáltatnunk REIZNERNEK a veséző kritikákkal szemben. Munkája — kétségtelen hibái, hiányai ellenére — a korabeli helytörténeti irodalom maradandó javához tartozik, nem utolsósorban a 18-19. század eseménytörténetének részletesebb tárgyalása, saját közelmúltjának megörökítése révén. A monográfia utóélete is kedvező fényt vet a szerző teljesítményére: háromnegyed évszázada nem született nála jobb. évtizedeken át talán az ésszerű továbbfejlesztés szándéka sem merült föl vele kapcsolatban. REIZNER monográfiájának folytatását, a századfordulóig való kiegészítését — szintén a város megbízásából — KULINYI ZSIGMOND Szeged új kora címmel, A város újabb története (1879-1899) és leírása alcímmel írta meg. KULINYI a századvégi sze-