Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

gedi ipari és kereskedő burzsoázia szemével nézte a várost. (A helyi Kereskedelmi és Iparkamara agilis titkára és a Szegedi Napló felelős, majd főszerkesztője volt.) Kis híján hétszáz lap terjedelmű kötete meglehetősen széteső szerkezetű, arányai is esetlegesek. Lendületesen vezette tollát, esetenként bő lére engedte a mondanivalóját, riportszerű megoldásokat alkalmazott. Munkája az árvíz utáni rekonstrukció, a modern várossá nőtt Szeged lelkes ismertetése, a Szegedhez kegyes kormány és a városvezetés érdemeinek megörökítése. Forrásai között szerepelt a városi közigazgatás iratainak egy töredéke, s a Szeged újjáépítését irányító Tisza Lajos-féle kormánybiztosság irattára, leginkább azonban saját ismereteire, helyszíni adatgyűjtéseire, a szegedi sajtó közléseire támaszkodott. Több mint 200 lapon tekinti át az árvíz utáni, imponálóan gyors újjáépítés lefolyását és eredményeit, sok kitérővel, nagyon sok fontos és rendszerezett adattal. Ezt követően igyekezett mindenre kiterjedő képet adni a város életének valamennyi jelentős szférájáról, különösen Szeged kulturális helyzetéről. Eléggé gazdag statisztikai anyagot gyűjtött össze, összehasonlítva saját városát a hasonló nagyságrendű településekkel. „Mintaszerűen" lojális szemlélete ma már szembetűnő, sokoldalú adatai ugyanakkor nehezen nélkülözhetők. A korabeli gazdasági élet tárgyalását szűkre méretezte (a város iparáról pl. mindössze 34 lapot írt), a „társadalmi" életet bővebben tárgyalta. KULINYI munkája után említjük meg a szegedi tőke történetének feltárásában, a hitelviszonyok megismerésében jó segítséget nyújtó kötetet, VASS KÁROLY A SzegedCsongrádi Takarékpénztár alapításának és ötvenéves fennállásának története című könyvét (1895). KULINYI művével egyidőben látott napvilágot KOVÁCS JÁNOS Szeged és népe című, Szeged ethnographiája alcímű kötete (1901). A könyv érdeme az összegzés bátorsága és bizonyos igényesség a leírásban és rendszerezésben. Történeti anyaga is értékes. Jelentősége nemcsak dokumentatív eredményeiben van, hanem abban is, hogy a szegedi köznép életére, munkájára, azaz a lakosság többségére irányította a figyelmet — nem nagy hatásfokkal. A munka tudományos használhatósága is korlátozott, a derék és szorgalmas szerző autodidakta volt, önmagára támaszkodott. Az első világháború kitörése előtt még egy nagyobb összefoglaló munka hagyta el a sajtót: SZŰCS MIHÁLYNAK, a debreceni mezőgazdasági akadémia szegedi származású és nyugdíjazása után szülővárosában élő igazgatójának tollából Szeged mezőgazdasága címmel (1914). Szűcs kora egyik jeles agrár szakembere volt, univerzális felkészültséggel, jó történeti érzékkel, kitűnő üzemgazdasági ismeretekkel. (Korábban Debrecen agrárviszonyait is feldolgozta.) Munkája történeti visszatekintést is tartalmaz; ennek a saját közelmúltjára vonatkozó részei igen értékesek, középkori részeiben kevés az új eredmény. SZŰCS MIHÁLY — ha mondanivalójának zöme az 1905-1910 közötti időszakra vonatkozik is — korszerűen pótolta a korábbi történeti munkák mulasztásait, megvilágította az általuk csak vázlatosan vagy egyáltalán nem érintett agrárkérdéseket. Ezek között a város birtokpolitikájának, a földbérleti rendszernek a leírása, a termelési szerkezet részletes bemutatása, a gondos és szakszerű statisztikai táblázatok közlése, az országos helyzethez való gyakori viszonyítás, a mezőgazdasági munkaerőkérdés, az agrártermékeket feldolgozó ipar és a továbbító kereskedelem ismertetése különösen fontos. A belterjes szegedi kultúrákról (paprika, szőlő, gyümölcs)