Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
get viszont tíz év alatt, esztendőnként öt százalékos kamattal. A részletek befizetésére minden év szeptember elsejét kötötték ki határidőként, olyan időpontot, amikor a paraszti világban még csak a gabona eladásából, a nyári keresetből származó forintokra lehetett számítani. A hirdetés végül kiemelte: Aki vásárolni kíván, írásos kérelemben terjessze elő a szándékát, és bánatpénzként tegye le a kiszabott vételár három százalékát. A „vevőjelöltektől" községi bizonyítványt is kért a kincstár „nemzetiségük, hitvallásaik és vagyonuk állapotjárói". A fizetési feltételekkel és a korabeli „káderezéssel" a kincstár azt biztosította, hogy a máról-holnapra élő, előzetes megtakarításra és a részletek fizetésére sem képes legalsó rétegeket távol tartsa a földszerzéstől. A napszámra, idénymunkára, részességre szorult lakosokra a nagyobb bérlőknek nyilvánvalóan szükségük volt, leginkább az aratás, majd a gabonanyomtatás hónapjaiban. A megtelepedés Nem tudjuk, honnan és hányan jelentkeztek az aradi pénzügyigazgatóságtól a községekbe is eljutott hirdetésre. Valószínű, hogy a túlzott ár és már a szerződés aláírásakor kifizetendő negyedrész tartotta vissza az érdeklődőket. (Abban az időben 120200 forintot adtak egy szép és fiatal lóért.) 1859 tavaszán-kora nyarán — közelebbi dátumról nem tudunk — mégis akadt egy vállalkozó közösség, mégpedig az Arad megye nyugati szélén fekvő, a Bánhegyesi pusztától „légvonalban" mintegy 25 kilométerre található Forray-Nagyiratos község magyar katolikus lakosaiból. (A község társas viszonyban volt Almásy-Nagyiratossal, a két falut együtt röviden Iratosnak is hívták. Ma az országhatáron alig túl, Dombegyháztól keletre található, Iratosu néven. Tőle északra fekszik Kisiratos-Dorobanti, délre Kisvarjas-Variasu-Mic.) Iratos az Arad és Csanád megyékben egyaránt vezető szerepet (többek között főispáni tisztet) betöltő báró Forray-család birtoka volt. Nagyiratos korábbi és 1810 táján a Nógrád megyei palócok közül betelepült lakosai is évtizedekig dohánnyal foglalkoztak. 18 A dohánytermesztés 1850 utáni visszaesése miatt a gróf Nádasdyak uradalmából bérelt földön dolgoztak és gazdálkodtak, igen súlyos terhek viselése mellett, bizonytalan helyzetben. Sorsuk jobbra fordítását remélve kérelmezték letelepítésüket Bánhegyesre. A Forray-Nagyiratoson kialakított összefogás résztvevői Gálik András, Zsíros János és Matuz András lakostársaik vezetésével mérlegelték anyagi erejüket, és megállapították, hogy a kincstár fentebb már ismertetett telepítési tervének megvalósításához szükséges pénzzel nem rendelkeznek. Ekkor merész lépésre szánták el magukat: Az iratosiak áttelepülés re kész csoportja 1859. szeptember 30-án négy „parasztfőnök" irányítása alatt, 912 személlyel (asszonyokkal, gyerekekkel együtt) átköltözött a Bánhegyesi puszta kijelölt részére. (A 11-12. és a 14. számú parcellákra.) Ezt még szerződés nélkül, voltaképpen szabálytalanul tették, abban a reményben, hogy a kincstár nem űzeti el a jövevényeket, „nem fogja őket hontalanul bolyongni engedni". 19 Számításuk bevált: Az aradi pénzügyigazgatóság közreműködésével sikerült elérniük, hogy nem vevőként, hanem bérlőként maradhattak meg a pusztán, bár csak három évre szóló 18 KOVÁCH 1989. 111. HALMAGYI 2000. 15. KUGLER-SZABÓ 2005. 50-52. 119-121. 19 SZENTKLÁRAY 1898. 284.
