Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
vagy saját kezelésben tartották, vagy ami gyakoribb: albérlőknek adták tovább, érdemi haszonnal. A marhatartás már nem tűnt elég jövedelmezőnek (befejeződtek a napóleoni háborúk), az úrbéres jobbágytelepülésekre támaszkodva nagy fellendülést hozó gabonatermesztésbe csak kisebb részben tudtak kapcsolódni, így érthető a XVIII. század záró évtizedei óta hasznot hozónak tudott dohánytermesztés felkarolása. A Szegedről és vidékéről a Csongrád megyei Pallavicini- és Károlyi-uradalmakba, de méginkább a torontáli Tisza-Maros szögbe kirajzó, megélhetést kereső dohánykertész zsellérek csoportjaira számítani lehetett. Ezek a kertészek elsősorban a részes dohány munkáival foglalkoztak, de önellátásra gabonát és lovaik, marháik számára takarmányt is termesztettek. A szerződés meghosszabbításában bízva, a kamarai igazgatás által meghatározott bel- és kültelekhasználati rendszert követve falukat létesítettek, házat építettek, berendezkedtek. Telepeik azonban — a bérleti rendszer jogi következményeként — nem voltak egyenrangúak az úrbéres községekkel. A kincstárral szerződött bérlő vagy annak albérlője a szerződés lejártával vagy anélkül is abbahagyhatta a dohánytermesztést és a kertészeket elküldhette, házaikat lerombolhatta. A magánjogi szerződés erre lehetőséget adott. A sokféle bizonytalanság ellenére egy-egy kertésztelepítvény létrejötte a gazdálkodásban és a benépesülésben alapvetően fontos minőségi előrelépést hozott. A vázoltak keretei között Megyés puszta körzetében 1813-ban jött létre az első kertésztelepítvény, Református-kovácsházán. 1814-ben kincstári bérleten Mezőkovácsháza (Bittó-Kovácsháza néven is szerepelt), ugyancsak 1814-ben magánföldesúri birtokon Újkígyós, Nyéky (Református) Dombegyház, 1815-ben kamarai bérleten Kevermes, 1816-ban Pitvaros, 1817-ben Tótkovácsháza (a mai Végegyháza), magánbirtokon 1817-ben Marczibányi (Levés) Dombegyház, 1818-ben kincstári földön Kisiratos, 1819-ben magánbirtokon Bánhidy-Dombegyház, 1821-ben kamarai birtokon Csanádapáca. Alig nyolc esztendő alatt a Battonya-Mezőhegyes-Tótkomlós-Orosháza-Békéscsaba-Gyula-Elek vonallal körülhatárolható, rendkívül jó adottságú, de 1813 előtt (Kétegyházát kivéve) egyetlen településsel sem rendelkező, fél megyényi területen kilenc telepítvényes község született. Medgyesegyháza területe sem ebbe, sem az ezt követő két kertészközség-létesítő hullámba nem esett bele, változatlanul puszta maradt, de már hasznot húzott a megnövekedett lakosság mozgásából. A Megyesi puszta már 1818-1820-ban felkeltette a (mező)kovácsházi és a valamelyik dombegyházi kertészek érdeklődését: azt kérelmezték, hogy ott falualakítási szándékkal, jobbágytelkeket kapva letelepedhessenek. 5 Kérésük éppúgy eredménytelen maradt, mint a földhiány szorításában vergődő orosházi zselléreké húsz évvel később, akik a Megyesi pusztán szerettek volna községalapítással együtt „hasznos földművelő adózó gazdákká" válni. 6 Megyés pusztán 1822-ben 86 lakost említenek az egyházi források, 7 ami azt jelzi, hogy a kincstári bérlő területünkön is próbálkozott a gazdálkodás elindí5 TAKÁCS LAJOS i. m. 143. 6 Békés Megyei Levéltár (ezután: BML) Békés vm. nemesi közgyűlésének iratai 2157/1839. 7 Catalogus venerabilis cleri Diocesis Csanadiensis pro anno MDCCCXXI1I. (Szeged) A bánkúti pusztán ugyanakkor 12, a bodzási pusztán 21, a kamarási pusztán 27. a bánhegyesi pusztán 97, a kaszaperi pusztán 86, a kunágotai pusztán 100 lakost tüntet föl. Apácának ekkor 430, Kevermesnek 1210, Kétegyházának 4853, Ref. kovácsházának 2809, Mezőkovácsházának 1443 lakosa volt. (Uo. 40-41, 59-60.)
