Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET

tásával. Ennek a népességnek az érdemi része valószínűleg a stabilizálódni nem képes telepítvényesekből jutott Megyésre. 1820 és 1836 között Hengelmüller Mihály alsóausztriai (loosdorfi) nagybirtokos és társa bérelte ki a kamarától az aradi-csanádi puszták zömét, kis híján százezer legelőholdat, benne Megyést, Bodzást, Nagykamarást is. Hengelmüller próbálkozott meg először a föld egy részének művelésbe vételével, de belebukott. A fő „ágazat" a ridegmarha tartása maradt.

8 Az Arad-Csanád megyei kamarai puszták nagyobb jövedelemmel járó hasznosítását 1843-tól (számos nagyobb bérlet egyidejű lejárta után) közvetlenül a kamara vette a kezébe. A kincstári földek és a telepesek ügyeinek intézése a pécskai kincstári uradalom (később: kincstári igazgatóság), mint kamarai hatóság feladata lett. A legeltető állattartást szolgáló bérbeadás radikális visszaszorításával egyidejűleg a dohánytermesztés felé fordult a kincstár. A végrehajtásba igyekeztek pénzembereket bevonni, s a nagyobb bérleteket számukra fenntartani. Wodianer Sámuel pesti és bécsi bankár így lett több kertésztelep és puszta nagy hatalmú árendátora 1843-tól. A sokoldalú Wodianer a birodalom egyik legmozgékonyabb vállalkozója volt. 2. MEGYÉS ÉS BÁNKÚT PUSZTÁK HELYZETE A REFORMKOR VÉGÉTŐL A KINCSTÁRI FÖLDEK ELADÁSÁIG A pécskai kamarai uradalom — a korábbi, rövid időre szóló szerződéses gyakorlattal szakítva — az 1840-es évek elejétől húsz esztendőre kötött szerződést a dohánykertészkedésre ajánlkozó telepesekkel. Családonként húsz hold földet biztosított, amelyből három-öt holdon kötelező volt dohányt ültetni. A dohánytermés felét haszonbérként a kincstár kapta, a másik felére pedig elővételi joga volt. A dohány értékesítésére az 1844 óta Aradon működő beváltóval kötöttek megállapodást. (Korábban Szeged volt a beváltok közül a legközelebbi.) A kincstár közvetlen irányítása mellett vagy a nagybérlők szervezésében a kedvezőbb — úgyszólván konjunkturális — feltételek hatására 1841 és 1846 között újabb telepítvényes községek keletkeztek, a második „hullámban": Az Arad-Csanád megyei kamarai földeken Pusztaföldvár, Dombiratos és Nagykamarás 1841-ben (esetenként 1842-re átnyúlóan), Nagybánhegyes 1842-ben, Kunágota 1873-ban (Göcztelep) és Nagymajláth (ma: Nagyér) 1843-ban, Almáskamarás, Csanádalberti 1844-ben, Ambrózfalva, Fakert, Szentleány falva, Zimándköz, Zimándújfalu 1845-ben alakult. József nádor utódjának pusztáján 1843-ban kötött szerződése alapján 1844. november 20-án alapította meg Wodianer Sámuel Bánkút telepes községet, amelynek sorsa hamarosan tragikusra fordult. A tizennégy új kertésztelepből hat szinte körbefogta Megyés pusztát, elősegítette a centrális fekvésben rejlő lehetőségek lassú kibontakozását. E lehetőségek jelképének tekinthetjük a pusztán 1824-ben felépített római katolikus kápolnát, ahová tanítói feladatokat ellátó kántor is került. 8 GAÁL JENŐ i. m. 197. (MÁRKI SÁNDOR i. m. 828. azt a számunkra hízelgő adatot közli, hogy 1821-ben Hengelmüller 1500 bérest és 600 igásjószágot foglalkoztatott Megyésen, kiérdemelve ezzel a „Kis-Mezőhegyes" címet. Ezek a számok a tizenegy bérelt pusztára együttvéve valósak lehettek, egyedül Megyésre nézve semmiképpen.)