Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ HATÁSA A NÉPI ÉLETSZEMLÉLETRE A katonáskodás, a háború, a hadifogság mindig magában hordozta a világlátás, az idegen tájakkal és emberekkel való megismerkedés kényszeréből fakadó lehetőségét. A magyarok számára a napóleoni háborúk és a porosz-osztrák háború szűkebb kört érintő megpróbáltatásai után az első nagy világégés hozta meg az egyáltalán nem kívánt, de a hadra fogható férfinép zömét kikerülhetetlenül „kitüntető" alkalmat. Az első modern tömegháború hatásának és következményeinek sokkoló erejét nem mérlegelhetjük az 1939-1945 közötti borzalmak ismeretében. Emlékeztetnünk kell arra, hogy kevés híján félszázados háború nélküli időszak (1866-1914) és a Bosznia-Hercegovina okkupálásától a Balkán-háborúkig terjedő, három és fél évtizedes délkeleteurópai nyugalom után robbant ki a nagyhatalmi erőviszonyok diktálta összecsapás. A századforduló utáni nagy érdekfeszültségek többször felidézték a fegyveres konfliktusok közvetlen veszélyét, de a mind törékenyebb békét sikerült megőrizni. A ferencjózsefi Magyarországon élő magyarok és nem magyarok gondolatvilágában a mindent átfogó tömegháború még ismeretlen fogalom volt, a katonáskodást és a háború valóságát alapjában véve nem kapcsolták össze. Senki sem gondolt arra, hogy az 1914. július 28-án kezdődött háború a harctereken küzdők közül életben maradottak és hadifogságba kerültek számára az 1918 őszi fegyverletétel után még nemegyszer három-négy esztendőre terjedő, nyomorúságos távollétet ad a sors. Mire a szibériai foglyok hazatértek, a falevelek éppen kilencszer lehullottak... A frontkatonák, a közülük fogságba kerültek számarányuk és életszemléleti, életviteli normáik tekintetében egyaránt, nagy többségükben — az ország korabeli gazdasági-társadalmi struktúráját tükrözve — az agrárnépesség földnélküli, töredékföldes és kisgazda rétegeiből öltöztek mundérba. Azt az értékrendet, azt a népi közösségi műveltséget vitték magukkal, amelyet a behívás előtti körülményeik között, a családi körben, az egyházi életben, az iskolázás során, a paraszti gazdálkodásban, a falusi-mezővárosi plebejus politizálás keretei között megszereztek. Ebben a műveltségben — vidékenként eltérő mértékben és tartalmi jellegzetességekkel — már jelen voltak a polgári vagy polgárosult igények és ismeretek is, a jellegadó, a mértékadó azonban a paraszti tradíció követelménye volt. A paraszti társadalomnak a települési önkormányzatokban, az egyházközségekben, a gazdálkodási rendben is megalapozott közösségi értékeit kifejező kötöttségek, morális normák számos esetben ellentétesek voltak a hadsereg, a centralizációra törekvő államhatalom, a kivételezésre hajló helyi igazgatás szellemével és mind kíméletlenebb gyakorlatával. Közismert, hogy a népi jogszemlélet sohasem került harmóniába a tételes jogi szabályozással. A „csukaszürkébe" kényszeríted földművelő a társadalmi csoportok és a békeidőben elért politizálási tapasztalatok szerint