Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)
II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM
A megye hagyományos iparágát jelentő építőanyagiparban a húszas évek konjunkturális időszakában jelentős fellendülés mutatkozott. A gazdasági válság a téglagyárak termelését éveken át minimálisra szorította le. Az újabb fellendülés a harmincas évek végétől számítható. A két legfontosabb üzem változatlanul a két nagy békéscsabai gyár volt. A Bohn-gyár 1933-ban évi 24 millió cserép és hat millió tégla, a Suk, Wagner és Társai cég nemigen fejlődő gyára kb. évi 10-12 millió tégla gyártására volt képes. Az átlagos munkáslétszám 1938-1943 között a Bohn-gyárban 900-1050 fő táján, a másik üzemben 250-300 fő körül mozgott. A két háború között három kisebb — 20-60 munkást foglalkoztattak egyenként — betonárú- és műkőgyár is dolgozott Békéscsabán. A háziipari gyökerű iparágakban mérsékelt fejlődés játszódott le a Horthy-korszakban. A békési kosárfonó iskolát a húszas évek végén a „Salix" Kosáripari és Kereskedelmi Rt. nevű budapesti cég vette bérbe, s átlagosan (a bedolgozókkal együtt) 200 embert foglalkoztatott. A harmincas esztendők második felében a Hangya Ipar Rt. állított föl kisebb kosárfonó és seprőkötő üzemet Békésen. Az orosházi régebbi seprőgyár szezonban 100-120 fővel továbbra is dolgozott és nagy exporttevékenységet bonyolított le. A harmincas években hasonló méretű újabb gyár is létesült Orosházán. A háború elején Gyulán mintegy 100 munkással szőrfeldolgozó üzemet hozott létre a megyei közigazgatás. 63 A megye már korábban rangot szerzett nyomdaiparába a Horthy-korszak nehéz negyedszázadot hozott. A kis nyomdák további szaporodása a magas színvonalon dolgozó gyomai Kner és a csabai Tevan nyomdáknak nagy versenyt jelentett. (KNER I. 1931.) A húszas évek közepén már 22 kis nyomda működött mai megyeterületünkön, közülük öt Békéscsabán. A háborús években a Kner nyomda és a Tevan-cég egyaránt mintegy 70 állandó munkást foglalkoztatott. A gyári és manufakturális ipar vázlatos áttekintése során kell szólnunk az energia-ellátás alakulásáról. Ennek két bázisa Békéscsabán és Orosházán alakult ki, nem számítva a kisebb telepeket. A békéscsabai városi villamosmű áramtermelése 1929-ig elérte az 1914. évi háromszorosát (NlGRlNYl J. 1930.), s ennek mintegy a 40 százaléka (kereken 1 millió kWó) üzemi célra, motorikus felhasználásra került. A csabai telep 1938-1943 között 90-100 fővel dolgozott. A harmincas évektől kezdve Gyulát is ellátta. Orosházán a Tóth-malommal kapcsolatosan a húszas évek derekán alakult ki jelentős villanytelep, amely Békés-Csanádi Villamossági Rt. néven Orosházán és a környékbeli községeken kívül Mezőhegyest és Battonyát is ellátta. 1939-1943 között 40-50 munkása volt. A gyáriparról általában szólva kell megemlítenünk, hogy a háborús években a jelentősebb üzemeket megyénkben is hadiüzemekké nyilvánították, s bevonták a központi anyag- és termékgazdálkodásba. A területünkön kifejlődött főbb iparágak mind fontosak voltak a horthysta vagy a német hadsereg élelmezése, ruházati ellátása, a katonai építkezések szempontjából. Ebből következett létszámuk jelentős gyarapodása és az üzemtulajdonos tőkések gyorsan növekvő haszna. 63 BML Békés vm. alisp. ir. 1684/1933. Gyula v. polgm. 6990/1926. alapsz. Békés vm. Hivatalos Lapja, 1942. szept. 5.
