Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

Vidékünk szerény kézműipara nem tudott szerepet játszani a zsellérség lekötésében. A manufakturális ipar megteremtésére egyes iparágakban elszórt és általában rövidebb életű kísérletek történtek: Tessedik Sámuel — a megyében az első, aki a tudatos iparfejlesztés gondolatát képviselte — a szarvasi gyakorlati iskolában gyapjúés selyemfonó manufaktúrát, indigógyárat létesített. (HANZÓ L. 1959. 34-35.) Csabán 1790-től mintegy másfél évtizedig „selyemfabrika" működött, Gyulán a XIX. század elején nagyobb olajütőt, a nagyobb megyei uradalmakban szeszgyárakat állítottak föl. (IMPLOM J. 1971. 242-243.) 1841-ben az ország 22 répacukorgyárából három a mi területünkön dolgozott; a sarkadi és a kétegyházi Almássy- és a kígyósi Wenckheimuradalomban. (ERDÉLYI J. 1846. 55, 109, 176.) Csaba határában a negyvenes években uradalmi posztógyárral próbálkoztak. A megye Gyulán 1837-1846 között manufaktúra-szerű dologházat tartott fenn: a börtönbe zártakkal kendervásznat szövetett. (SZABÓ F. 1961. 3-28.) 1847 őszén indult meg Békés megye első nyomdája, Réthy Lipót szarvasi műhelye. A megyében termett gabonát főleg száraz- és vízimalmok, elvétve szélmalmok őrölték meg. A debreceni malmok is szívesen vásárolták a megye búzáját, a lisztet a debreceni kenyérsütők használták föl. A tájunkon folyó kereskedelem a XVIII. században még szerény mértékű volt. Két fő összetevője a megyebeli vásárokon (Gyula, Békés, Szarvas) folyó állat- és iparcikk adásvétel, továbbá a megyéből kifelé irányuló gabona- és állateladás volt. A lebonyolításban a megyén kívülről érkező gabona- és marhakereskedők játszották a fő szerepet. A hús Bécs és az osztrák örökös tartományok ellátásához, a gabona nagyobbrészt szintén ugyanahhoz volt szükséges. A közeli hegyvidék és a megye cserekapcsolata jórészt a gyulai vásárokon (faáruk stb.), illetve a Körösökön leúsztatott fa eladásával Szarvason valósult meg. A parasztság által eladásra kínált gyapjú az 1820as évektől lett fontos és tömegesebb termék. A mai megyeterület települései számára a XVIII. század második felétől egyértelműen a nagyváradi és az aradi vásárok, piacok jelentették a fő gabonaeladási alkalmakat. Számosan keresték föl az 1820-as évektől a pesti gabonapiacot is. (FÉNYES E. 1839. IV. 10.) A megyében élő kereskedők száma lassan emelkedett. 1737-ben 6, 1769-ben 41 „görög" kereskedő élt itt. Később — a XIX. század első negyedétől — inkább a betelepült zsidó kereskedők vásárolták föl a gyapjút, a gabona egy részét stb., többnyire bécsi vagy pesti nagykereskedők megbízásából. (SCHERER F. 1941. 28-29.; IMPLOM J. 1971. 250-253.; DANKÓI. 1963. 11., 22-24.) A piacra termelés, az értékesítés egyik fő akadályát a megye igen rossz közlekedési viszonyai jelentették. A főbb piachelyek messze estek, az utakat csak a nyári és kora őszi időszakban lehetett jól használni. A XIX. század elejétől a központi kormányszervek intézkedésére a fontosabb útvonalakon töltések emelésével javították a közlekedést az árvizek fenyegetésének kitett szakaszokon. Amikor Széchenyi István és a reform-országgyűlések kezdeményezésére a korszerűbb közlekedési viszonyok megteremtése került előtérbe, Békés megye (1839-ben) főképpen az Aradra és Nagyváradra vezető kőutak kiépítése mellett kardoskodott. Arad tőkeerős polgárságának, kereskedőinek törekvéséhez csatlakozva 1846-ban mozgalom indult Békés megye nagybirto-