Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

BEVEZETÉS

BEVEZETÉS „Nincs bennem annyi nagyravágyás, hogy előre tolakodjam, de a legnagyobb mértékben megvan az a nagyravágyás, hogy vállaljam, amire másnak nincs bátorsága." (Görgey Artúr) I. „A tudományos gondolat kiváltója mindig a szükség: az életnek vagy a gondolkodásnak a szüksége." Bibó István ezen filozófiai megállapítása mentén tárul fel a tudomány ratioja., alfája és ómegája. Szerinte mindez kettős genezisű: az életből és az előző tudományos irodalomból ered.

1 Az utóbbiból kiindulva megállapíthatjuk: a dualizmuskori magyar igazságszolgáltatási szervezet bemutatására ez idáig kevesen vállalkoztak. Pedig mind a tágabb értelemben vett törvénykezési szervezet — ideértve valamennyi, hatáskörrel bíró igazságügyi szervet —, mind a szűkebb bírósági organizáció feltáró ismertetését jelentősen indokolják azok a reformok, amelyekkel igazságszolgáltatásunk elnyerte klasszikusnak tekintett, polgári kori arculatát. A bírósági szervezet kutatása ma reneszánszát élheti, hiszen az elmúlt években — 1997-ben és 2003-ban — jelentékeny módosuláson ment keresztül a hazai törvénykezési szervezet, amely azonban nem előzmények és jogtörténeti hagyományok nélkül való. A polgári kor örökségét különösen jól illusztrálja az ítélőtáblák ismételt felállítása és a bírói jogviszony szabályozása, valamint a rendszer intakt jellegének megteremtését és biztosítását szolgáló felsőbb szintű, szervezeti-igazgatási reformok megvalósítása. A téma jogtörténeti feldolgozását alapjaiban nehezíti az a körülmény, hogy a Magyar Országos Levéltár igazságügyi minisztériumi anyagának legjava 1956-ban tűzvészben elpusztult. A források felkutatása ezért nem végezhető el kizárólag országos kutatóhelyek látogatásával, ahhoz a vidéki levéltárak bevonása is szükséges. így az intézményrendszer igazán részletes körülírása csak átfogó, tényfeltáró helyi és helytörténeti kutatásokkal kiegészítve végezhető el. Ez alatt elsődlegesen nem az egyes királyi törvényszékek vagy ítélőtáblák ítélkezési gyakorlatának vizsgálatát értjük, hanem a konkrét szervezeti megoldások bemutatását. A kutatást szintén nehezítette a szakirodalmi feldolgozottság részben az előbbiekből következő hiánya, töredezettsége. Átfogó, teljességre törekvő monográfiát sem a dualizmus korában, sem később nem alkottak, s a perjog keretében érintették leginkább a bírósági szervezet kérdését. Üdítő kivételként a kiemelkedő igazságügyi reformok idejében jelentek meg rövidebb, kapcsolódó írások — leginkább a szakfolyóiratokban (Jogtudományi Közlöny, Ügyvédek Lapja, Jogállam, A Jog, Magyar Themis) és ' Bibó István egyetemi előadásai. 1942-1949. Szerk.: Dénes Iván Zoltán. Debrecen, 2004. 12-13. P-