Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

ELSŐ RÉSZ - II. FEJEZET: AZ ÍTÉLŐTÁBLÁK SZERVEZÉSE

Szilágyi is az új táblabírák kinevezésével. Nem halasztotta tovább, mert már nem halaszthatta" — bírálták többen a minisztert. Azonban a jó és megfontolt döntésekhez idő kell; ezzel nyugtatta magát a közvélemény és várta a releváns eredményt. Ez mégis csalódást hozott. „Mintha csak lutrijáték lett volna a bírák kinevezése, úgy össze-vissza lettek dobálva tekintet nélkül úgy a személyi, mint a jogszolgáltatás érdekeire" — szólt az ellenzék.

142 A bírákat még a kinevezések előtt hónapokkal megkérték arra, hogy nyilatkozzanak: amennyiben nem Budapesten helyezik el őket, melyik táblához óhajtanának menni. Azonban úgy tűnik, hogy ezen nyilatkozatokból a miniszter nem sokat vett figyelembe; „a miniszter úr rendszeresen éppen az ellenkező helyre juttatta a bírákat, mint ahová óhajtottak menni. Aki Pozsonyba kívánkozott, azt Temesvárra tette, aki Temesvárra akart menni, azt Kassára internálta — és megfordítva." Mindez még csak a kisebbik probléma lett volna. Ennél az igazságszolgáltatás érdekeit is tekintve nagyobb sérelemmel járt az — már ha igaz volt —, hogy a budapesti ítélőtábla szaktanácsainak bíráit is rendszertelenül osztották szét. Például: noha a szegedi tábla területéről került ki a legtöbb váltó- és kereskedelmi ügy, a pesti váltótanács szakembereiből oda egyet sem neveztek ki. Azonban Temesvárra, ahonnan a legkevesebb váltó- és kereskedelmi ügy érkezett, mindjárt hármat is kineveztek. A szegedi táblánál a miniszter — opponáló túlzással — nem tett mást, „mint kikereste a listából mindazokat, kiknek neve 'ics'-csel végződik, s azokat mind ide dirigálta". Végül is oda konkludált a sajtó egy része, miszerint „bajos elhatározni, hogy a fölületesség vagy a dolgok teljes tájékozatlansága jellemzi-e jobban az ilyen tényeket, avagy mindkettő együttvéve?!"

143 A szaktanácsok eszméje a maga teljességében csak a budapesti, a debreceni és a kassai táblánál jutott érvényre, ott is annyiban, hogy a polgári tanács tagjait nem osztották be a büntető tanácsba is referáló bírónak, vagy fordítva. Azonban „a pozsonyi kir. táblánál a szaktanácsi szervezetnek teljes nullifikálását találjuk fel, hol a büntető tanácsnak egyetlen tagja sincs, ki kizárólag csakis a büntető tanácsban foglalna helyet".

144 Végezetül némelyek oda jutottak, hogy „ha a judikaturában így akarja [Szilágyi Dezső] az annyira szükséges jogegységet és egyöntetűséget megóvni; s végül ha ilyen rendszerű kinevezésekkel akarja a modern magyar jogállamot fölépíteni: akkor köszönjük szépen, de nem instálunk belőle". A decentralizáció mégis diadallal ment végbe: 1891. május 5-én a székhely városok nagyszabású ünnepségekkel köszöntötték új intézményeiket, s valamennyien a kulturális és gazdasági fellendülést várták tőlük. Sokáig éltették Szilágyi Dezső géniuszát, s úgy tűnt, a kezdeti kritikák ellenére mindenki elégedett. Természetesen mindez kihívást is jelentett a székhelyeknek. A táblák szétosztásával a fővároshoz szokott bírák szinte új társadalomba kerültek, ahová be kellett illeszkedniük. Ez nem feltétlenül lehetett könnyű feladat, hiszen vidéken 142 A deczentralizált táblabírák kinevezése. ÜL 1891. február 7. (6. szám) 1. p. 143 A deczentralizált táblabírák kinevezése, i. m. [142. jz.], 1-2. p. 144 A kir. táblák tanácsbeosztása. ÜL 1891. május 23. (21. szám). 2. p., A vidéki táblák tanácsainak beosztása. JSZ 1891. május 14. (IV/20. szám) 664-665. p.