Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

ELSŐ RÉSZ - II. FEJEZET: AZ ÍTÉLŐTÁBLÁK SZERVEZÉSE

kevesebb volt a színházak és a tudományos intézetek száma, a művészetek sem virágoztak annyira, mint Budapesten, ott „a társadalmi életet inkább a pajtáskodások, hogysem a finomabb élvezetek szálai fűzik össze", s fennállt a veszélye annak, hogy a „tudomány nagyobb érdekeit, a mindennapi élet lomha kedélyességei mellett szem elől tévesztik" a bírák. A másik veszélyt a befolyás jelentette: „itt-ott brutálisan uralkodó klikkek [alakultak], amelyek a közéletet kezükben tartják, s mivel a vármegyei és városi ügyekben omnipotenciájuk van, erejüket a kir. táblákon is meg fogják kísérteni s merjük állítani, hogy nem minden terrorizmus nélkül".

145 A biztosítékot az elnökök és a vidéki bírák jelleme hordozta: bíztak abban, hogy idejében felismerik ezen veszedelmeket, és szellembeli és jellembeli garanciájuk révén felül tudnak emelkedni a gátló tényezőkön. Fontos feladatot láttak a helyi bírói, ügyészi és ügyvédi szervezet munkájában, valamint a vidéki szaklapokban, amelyeknek oda kellett hatniuk, hogy mennél inkább segítsék táblai bírótársaikat a megfelelő akklimatizációban.

146 Hogy mindezt sikerült-e megvalósítani, azt csupán remélhetjük, az azonban bizonyos, hogy az új fórumok a perjogi kodifikációk nélkül valóban nem válthatták be kellően a hozzájuk fűzött reményeket. „Szomorú az a kép, mely a deczentralizált táblák működésének jelenéből és előre látható jövőjéből tárul a figyelmes szemlélő elé. [...] Az álomkép, mely szemünk előtt lebegett, midőn a deczentralizáczió eszméje testet öltött, hirtelen szétfoszlott, s ma egy lélek nélküli üres mechanizmus áll velünk szemben, mely kínosan végzi az aktacsépelésnek áldatlan munkáját" — szólalt fel az Ügyvédek Lapja. Egyes szerzők odáig is elmentek, hogy kijelentették: „a magyar judikatúrának ily szomorú napjai nem voltak még soha."

147 „A nemzet és társadalma, mellyel éppen a deczentralizácziónak kellett volna és kellene a judikatúrát kontaktusba hoznia, idegenül állanak szemben egymással, idegenebbül, mint állott valaha egymással szemben a nemzet és nem a maga kebeléből alakult kormánya, melyet egy idegen hatalom küldött nyakára, hogy elnyomja azt" — kesergett szintén az ügyvédség folyóirata.

148 Ezen vélemény bizonyára túlzó volt, azonban a nyilvánosság és közvetlenség behozatala nélkül a végbement decentralizáció végül is torzóban lévő munkának tűnhetett. „A kormány a deczentralizácziót annak tekintette, aminek azt soha semmi körülmények között tekinteni nem szabad, önmagában álló reformnak, mely intézményi korolláriumok nélkül is életképes alkotás. A perjogi alkotások nélkül az a kollegiális, a judikatúrában öntudatra ébredő testületi élet, mely elengedhetetlen feltétele minden bírói funkcziónak, ábránd, melyben komolyan senki sem hisz" — tették hozzá később.

149 Azonban pozitívabb értékelés is elhangzott. A felügyeleti jog gyakorlásának új alakja úgy tűnt, jó gyümölcsöket fog teremni. Helyesnek bizonyult az is, hogy jegyzőkül albírák lettek berendelve. Hangot adtak annak a reményteljes álláspontnak, mely A tizenegy tábla. ÜL 1891. május 9. (19. szám). 1. p. A tizenegy tábla. i. m. [145. jz.], 2. p. A deczentralizált táblák. ÜL 1891. szeptember 26. (39. szám) 1. p. A deczentralizált táblák, i. m. [147. jz.], 2. p. A deczentralizáczió. ÜL 1891. október 17. (42. szám) 1. p.