Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
ELSŐ RÉSZ - I. FEJEZET: A KIRÁLYI ÍTÉLŐTÁBLÁK A JOG INTÉZMÉNYRENDSZERÉBEN
Csatár Zsigmond (Függetlenségi és 48-as Párt) nem sokban látta át a javaslat szükségességét, legalábbis erről árulkodnak kijelentései, amelyek szerint a táblák reformjára nincs is szükség, helyette inkább a kereskedelmi és a váltótörvényt, valamint a büntető törvénykönyvet módosította volna (az utóbbit enyhíteni kívánta!), s javasolta a bagatellbíróságok felállítását. Újszerű ötletként azzal állt elő, hogy a táblai hatáskört terjesszék ki valamennyi törvényszékre (!), s akkor majd be lehet hozni a nyilvánosságot és a szóbeliséget. Teljességében elvetette a törvényjavaslatot; érzésünk szerint nem is igazán értette meg. 89 Mocsáry Lajos (Függetlenségi és 48-as Párt) sem fogadta el a javaslatot. A reformprogramot ebben a szerkezetben határozottan szabadságellenesnek és reactionariusnak tartotta. Szerinte a bírói szervezet módosítása csak korolláriuma a szóbeliségnek, tehát csak az eljárási törvények után érdemes foglalkozni vele. Az esküdtszékek bevezetése mellett tört lándzsát, szerinte a fellebbezés intézménye is szükségtelen volt, szerencsésebbnek vélte első fokon befejezni az ügyeket esküdtszékek által. 90 Szilágyi Dezső igazságügy-miniszter nagyszabású válasszal reagált a felszólalók észrevételeire. Kifejtette, hogy a reformok hátterében az áll, hogy szóbeli pervitelre szándékoznak áttérni, s egyúttal egy hatékony jogorvoslati rendszer megalkotása is feladatnak mutatkozott. Az ajánlott esküdtszékek behozatalát nem tekintette jó megoldásnak, különösen polgári ügyekben nem, mivel igen csekély volt azon társadalmi rétegek száma, akik alkalmasak lettek volna a feladatra. 91 Nem értett egyet az időelőttiségre vonatkozó kritikával sem. Szerinte már így is késésben álltak, mivel a decentralizációt már az első fokú bíróságok szervezésével együtt 1871-ben meg kellett volna valósítani. „Oly monstrurosus másodbírósági szervezetet, aminő Magyarországon van, széles e világban sehol sem találunk" — mondta, s hozzátette, hogy ezen hibát helyrehozni a legfontosabb és legsürgősebb teendő. 92 Kifejtette, hogy a német reformok az ottani szervezeti viszonyok miatt nem lehetnek irányadók; nekünk a hazai szükségből kell kiindulnunk. Másik jelentősebb kifogás a felhatalmazások miatt érte a javaslatot. Ami az átcsatolásokat illette, Szilágyi Dezső hangsúlyozta, hogy hasonló joga a miniszternek a törvényszékek vonatkozásában már létezett (ti. egy községet rendeleti úton egy másik törvényszékhez utalhatott), ez esetben mi oknál fogva ne csatolhasson egy járást másik táblához. Az átirányításnak a táblák viszonylatában is működnie kellett. Ami a főügyészségek szervezését illeti: azért nem szándékozott már 1890-ben 11-et szervezni, mert az ügyforgalomra való tekintettel ez nem volt indokolt, a hierarchiát ez a megoldás egyébként sem veszélyeztette, sem a jogegységességet, mivel az utóbbi biztosítása a bíróságok feladata volt. A számvevőséget pedig külföldön is rendre rendelettel szabályozzák, s nem törvényileg. 93 Polónyi azt nyilatkozta, hogy „a miniszternek emberi gyarlósága tört ki ezen javaslatban, mert a javaslat alkalmas arra, hogy Szilágyi Dezső nagyméltóságú igazság89 KHN87-92. XVIII. (1890) 35-40. p. 90 KHN87-92. XVIII. (1890) 41-42. p. 91 A beszéd teljes szövegét lásd még PN 1890. május 4. (122. szám), melléklet. 1-2. p. 92 KHN87-92. XVIII. (1890) 46-48. p. 93 KHN87-92. XVIII. (1890) 48-51. p.
