Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
MÁSODIK RÉSZ - IX. FEJEZET: AZ ESKÜDTSZÉKEK REORGANIZÁCIÓJA (1896-1897)
cselekmények feletti ítélkezést is. 859 A javaslat legfontosabb változtatásának éppen az esküdtszéket tartotta: „esküdtbíróság nélkül a bűnvádi eljárás alkalmazására hivatott bírói szervezetet helyesen konstruálni nem lehet". A sajtóesküdtszékekkel kapcsolatban kiemelte: „csak egész kielégítően működtek, midőn az állam vagy a nemzet ellen intézett bűntény megtorlásáról volt szó, de működésük ellen sok — s hozzáteszem alapos — kifogás emeltetett a rágalmazási és becsületsértési ügyekben." 860 Szerinte adatok bizonyították, hogy a vádlott terhére az esküdtek sokkal ritkábban tévedtek, mint az állandó szakbírák. Az esküdtbíróságok számára ugyanis nagy fölényt nyújt az egyéb bírói fórumokkal szemben a nyilvánosság, a verdiktek iránti bizalom, a visszavetési jog, a magas szavazati arány a bűnösség megállapításakor, az éber jogi ellenőrzés a bíróság részéről és az élettapasztalat. „A sajtó ügyekre szorított jury inkább politikai, mint jogi intézmény — folytatta Chorin —, mert kizárólag politikai vagy személyi kérdésekkel foglalkozik. Olyan a kizárólag sajtó ügyekre utalt esküdtszék, mint a sivár talajon az idők minden viszontagságának kitett elszigetelt fa, amely nem verhet gyökeret, melyet a politikai szenvedélyek vihara le nem dönt. [...] De ettől eltekintve, az esküdtszéket mindenütt mint a polgári és politikai szabadság nagy biztosítékát tekintik [...]." Ez az intézmény az állampolgár és a bírósági szervezet elidegenedésének is gátat vet. A nemzetiségi és felekezeti sokszínűségre vonatkozó kifogásokat nem tekintette alaposnak, mivel nemzetiségek Franciaországban, Angliában és Németországban is éltek. A nyelv sem lehet probléma forrása: nem volt hazánkban egyetlen törvényszék sem, hol kellő számú, az állam nyelvének ismeretével bíró esküdt ne volna. 861 A laikus bíráskodás másik formájának: a járásbíróságokon két népbíró behozatalának lehetőségét viszont nem tartotta sem célszerűnek, sem szervezetileg helyesnek: „a népbírók fúziója a járásbíróval káros volna a jogszolgáltatásra, lassítaná az eljárást, és oly feladatot róna a népbírákra, amelyekre azok abszolúte képtelenek". Németországban is próbálkoztak a Schöffengerichttel 1874-ben, de az kudarcot vallott. A javaslat históriájáról annyit szólt, hogy a tervezete már 1886-ban elkészült, 1888. december 10-én Fabíny Teofil igazságügy-miniszter a képviselőház elé is terjesztette. Később azonban az új miniszter, Szilágyi Dezső ezt visszavonta kifejezetten az esküdtszékek miatti átdolgozásra tekintettel. Az esküdtbíróságról már 1890-ben készültek tervek, ankétot Szilágyi 1892. decemberében hívott össze, majd ezt követően hat hónapig működő szövegező bizottság tevékenykedett Szilágyi vezetésével, s megállapította a javaslat szövegét. Végül Erdély Sándor igazságügy-miniszter terjesztette a Ház elé 1895 májusában. 862 A hatályba léptető törvények azonban csak később kerülnek az országgyűlés elé a következő ülésszakban. Szeptember 4-én 863 az első felszólaló maga Erdély Sándor volt. A jury mellett érvelve elmondta, hogy az esküdtszéki bíráskodásnak ugyan vannak ellenzői, de kevesen, s ők is inkább csak opportunitási okokból érvelnek. „Én szerintem a büntető igazKHN92-96. XXXIV. (1896) 21-22. p. KHN92-96. XXXIV. (1896) 25. p. KHN92-96. XXXIV. (1896) 26. p. KHN92-96. XXXIV. (1896) 27. p. Az előző napi vita sajtóját lásd: PN 1896. szeptember 4. (243. szám) 22. p.
