Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

ELSŐ RÉSZ - IV. FEJEZET: A BÍRÓI SZOLGÁLATI JOGVISZONY REFORMJA: AZ 1891. ÉVI XVII. TC. MEGALKOTÁSA

gekben megbüntessék. Ezt váltja fel most az új rendszer, s a felettes felügyeleti szerv beavatkozó joga (13. §). Fontos szempont volt, hogy a felügyelettel ne egy másik hatalmi ág, hanem a fokozatosság elvének megfelelően a bíróságok maguk bízassanak meg. Ez a függetlenség alkotmányos követelményéből fakadt. A törvény egyéb rendelkezései közül Jellinek kitért az első fokú fórumok megerősítésének szükségére is, még az eljárási törvények hatályba lépése előtt. Azonban addig is tekintettel kellett lenni az eddigi eljárási rendre. Ezért olyan reformok kellettek, amelyek a jelen és a jövő érdekeit is egyaránt szolgálták. „Melyek a jelenlegi eljárási alappal összhangzásban állanak, a jövőben eszközlendő reformok mikéntjét nem preiudicálják, de amelyeknek hatása úgy a jelenben, mint a jövőben egyaránt biztosítva van."

590 A javaslatba foglalt intézkedéseket az előadó három csoportba osztotta: a törvényszéki elnökökre vonatkozó rendelkezésekre, az első fokú bírák előléptetési rendszerét érintő szabályokra és az egyes bírói funkciók ellátására vonatkozó klauzulákra. Az első csoportba tartozó rendelkezések lehetővé teszik, hogy az előléptetés megvalósuljon anélkül, hogy a vezetés színvonalán csorba esnék. Az ítélkezés egységességét a törvényszékek színvonalán is biztosítani kell, mivel azok egyben fellebbviteli fórumok is. „Az ítélkezés egyöntetűségének biztosítása a leghatályosabb eszköz: a bíróság összalakításának állandóságában rejlik." Azonban a megbízhatóság és a szakértelem a járásbíróságokon is szükséges, s nem csupán a vezetésben, hanem az egyes bírák szintjén is. Ennek megoldása az, hogy „az albírák elsősorban törvényszékekhez neveztetnek ki, hogy a kollégiumban való részvétel által nyerjék meg azon biztonságot, melyet az ügyek önálló elintézése megkíván."

591 A vizsgáló bírói intézményre nézve: az 1871. évi XXXI. tc. 6. §-a szerint vizsgáló bíró lehetett a törvényszéki bíró, vagy kisebb fontosságú ügyben a jegyző. A 16. §-ban a vizsgálat tekintetében a járásbíróságok is — mint közegek — szerepeltek. Ez a gyakorlatban oda vezetett, hogy a jegyzők és a járásbíróságok lettek a vizsgálók. A javaslat ezért rendeli, hogy ezentúl a tapasztaltabb, magasabb rangfokozatú bírák legyenek a vizsgálók azzal, hogy a jegyzők és az albírák teljesen a jövőben sem nélkülözhetők. A bírák képzésére vonatkozólag hangsúlyozta Jellinek: „az elméleti kiképeztetés tekintetében azon elvet juttatja kifejezésre, hogy az igazságszolgáltatás közegeinek két nagy ágazata: a bírói és az ügyvédi kar, egyenlő elméleti kiképzést nyerjen."

592 Az igazságügyi bizottság „szószólója" után a szintén érintett pénzügyi bizottság előadója, Busbach Péter (Szabadelvű Párt) reasszumálta igen röviden nézeteit, s kifejtette, hogy támogatják a javaslatot és a folyó évre igényelt 35.000 forint felhasználását, amely ugyan sok, de a miniszter szerint szükséges. Abba is beleegyeztek, hogy a miniszter a felhasználásról szabadon, a szükséghez képest rendelkezzék, s majd a zárszámadási törvényben adjon róla beszámolót.

593 KHN87-92. XXIII. (1891)28. p. KHN87-92. XXIII. (1891) 29. p. KHN87-92. XXIII. (1891) 30-31. p. KHN87-92. XXIII. (1891) 31-32. p.