Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

ELSŐ RÉSZ - III. FEJEZET: AZ ÚJONNAN SZERVEZETT VIDÉKI ÍTÉLŐTÁBLÁK FELÁLLÍTÁSA

irodatiszt tölthette be. Petrovits István budapesti királyi táblai irodatisztet Szegedre is hason minőségben nevezték ki. 476 Sélley Sándor és Lobmayer István időközben királyi biztosi kinevezést is nyert, akik közül az előbbi február 10. körül érkezett a városba megtekintendő „az utolsó szögig átalakított" pénzügyi palotát és a volt Hungáriát. A bútorzat is készült már; végül mindennemű asztalosmunkával a Seifmann-céget bízták meg — ahogy az vár­ható volt. Az elnök az általa megvizsgált helyiségekről oda nyilatkozott, hogy azokban ideiglenesen „elég czélszerűen el lesz a tábla helyezhető". Mindazonáltal jegyzőköny­vileg meghatározta a még szükséges változtatásokat: a leglényegesebb észrevétele a pénzügyi palotában berendezendő díszterem megnagyobbítására vonatkozott. Továbbá a két székhelyet telefonnal kívánta összekötni. Ugyanakkor jelentős kifogásként meg­jegyezte, hogy a Hungária földszintjén sörcsarnok és vendéglő működött, s ezek kite­lepítéséhez határozottan ragaszkodott. 477 A királyi tábla berendezését intéző bizottság (Zombory Antal, Muskó Sándor, Csonka Ferenc, Juhász György, Kulinyi Zsigmond, Leichtenberg Mór, Obláth Lipót, dr. Rósa Izsó, Huszka Lajos és Szeghő Gyula) március 10-én a kisebb használati tár­gyak beszerzéséről tanácskozott. A még hátralévő átalakítások és minden beszerzések teljes értékét 7369 ft és 33 kr-ban állapították meg. Másfél héttel később a telefon és a villamos csengők ügyében is döntöttek, és Kellner Mártont, a legolcsóbb ajánlattevőt bízták meg a munkával 500 ft és 25 kr ellenértékért. Az uralkodó arcképeinek elké­szítését Vajda Zsigmond budapesti festőművésznél rendelték meg. Az utolsó berende­zési cikkeket — mint az órákat és az irodaszereket — március 22-én vásárolták fel. 478 Sélley március 25-én és 26-án járt újból Szegeden: ismét megszemlélte a helyisé­geket, miközben Seifmann Mór már 11 ezer forint értékű bútort elkészített, s a továb­biakat is ígérte határidőre. Az elnök hazautazását megelőzően levelet intézett Pálfy Ferenc polgármesterhez. Ebben kérte a jelzett átalakításokat és a berendezést befejez­ni, hogy a helyiségeket átvehesse. Ennek nyomán a város vezetősége fel is szólította a festőket, hogy április 6-ig készüljenek el, Seifmannt pedig, hogy a bútorokkal már áp­rilis 10-ig legyen kész. 479 Közben a telefonhálózat tervei is elkészültek, de a Kereske­delmi Minisztériumba való felterjesztési kötelezettség miatt a megvalósításával még várni kellett. 480 A segédszemélyzet kiválasztása áprilisig váratott: végül az irodatiszti állásra Ko­vátsay István kalocsai törvényszéki irodatisztet és Fried Mór kiskőrösi járásbírósági ír­nokot nevezték ki. 481 Április 15-én érkezett meg Sélley elnök ismét, s a kész helyiségeket megtekintve úgy nyilatkozott: egy részük a legkényelmesebb, „más részét azonban csak a kénysze­47t> SZN 1891. február 1. (32. szám) 7. p., február 3. (33. szám) 2. p., február 21. (51. szám) 3. p. 477 SZN 1891. február 6. (36. szám) 2-3. p., február 11. (41. szám) 3. p. , február 12. (42. szám) 3. P­47S SZN 1891. március 11. (69. szám) 4. p., március 20. (78. szám) 4. p., március 22. (80. szám) 5. P­479 SZN 1891. március 26. (84. szám) 1. p., március 27. (85. szám) 2. p., március 28. , (86. szám) 8. P­480 SZN 1891. április 4. (92. szám) 2. p., április 6. (94. szám) 2. p. 481 SZN 1891. április 10. (98. szám) 3. p.

Next

/
Thumbnails
Contents