Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)

AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI

ményt is termeltek. Káposztát, kukoricát említenek. Pl. Halason 1766-ban szőlőbeli káposztaföldnél levő tövist vágnak le illegálisan. Máskor a szőlőhegyen alma-, szilva-, kukorica-, uborkalopáson kapnak egy-egy tolvajt. Loptak a szőlőből babot, tököt és krumplit is.

831 A szőlőhegy a Jászkun Kerületben csupán a települési autonómián belül funkcionáló, s kevés saját hatáskörrel rendelkező igazgatási egység. Csekély szabadsága még a szüret idejének meghatározására sem terjedt ki, azt is a tanács szabta meg.

832 Félegyházán kihirdették, akik nem az engedélyezett időszakban szüretelnek, azoktól a mustot elveszik.

833 A tanács rendelte el a hernyóirtást, a szőlők körülárkolását, de még a szőlőültetés módját is. A túlszabályozás ellen Halas lépett fel 1842-ben, amikor 110 szőlőbirtokos kérte, hogy a szüret idejét ne a tanács, hanem a lakosok állapíthassák meg. A kérelemre megengedték, hogy azontúl a gazdasági gyűlés döntsön a nagy- és a kistanács jelenlétében.

834 A TANYÁS GAZDÁLKODÁS TÉRNYERÉSE A határközösségben végzett nyomásos földművelés megváltoztatása a földközösség felbomlása a XVIII. század végétől mintegy fél évszázadra elhúzódó folyamat volt. Az 1840-es évekre az egész Jászkun Kerületben általánossá vált a tanyás gazdálkodás, megváltozott a birtokszerkezet és a településszerkezet. Megváltoztak az állattartás és a földművelés arányai és módszerei, átalakult a jászkun társadalom. Mindez nem múlhatott el konfliktusok nélkül. Az önkormányzatok az átalkulás koordinálásában, az egyéni és közösségi érdekek összehangolásában kiemelkedően fontos szerepet töltöttek be. A XVIII. század közepén a jász falvak többsége — Berény, Apáti, Dósa, Jákóhalma, Árokszállás, Kisér, Ladány — ólaskertes település volt. A jász redemptus két beltelket tudhatott magáénak. Az egyik adott helyet a lakóháznak, a másik az állatainak, ez utóbbit nevezték ólaskertnek. A Kiskunságban, ahol két beltelek volt, az egyiket szérűskertnek nevezték, a Nagykunságban, pl. Karcagon lógerkertnek. A falvakat körbe ölelő kertség a pusztákról behajtott nagyállatok telelő helye, s a takarmány rakodó helye volt. Jászberény határának művelési ág szerinti beosztásáról 1798-ban készült el Bedekovich Lőrinc térképe. A várost körbefogta a legelők övezete. Két baromjárása volt, az egyik a négyszállási, a másik a homoki baromjárás. Kaszálói nyilas osztásúak voltak. A szántókat két nyomásban osztották, egyiket a város északi és déli részein közel a településhez két-két szakaszban, a másikat a város nyugati részén a belterülettől távolabb. A városhoz legközelebb a szintén nyilas osztású járulékok a kender és káposztaföldek voltak. Töltevény és Boldogháza határrészeken viszont a tanyaföldet már végleges egyéni tulajdonba és birtokba adták. Boldogházáról ismerjük a legrégebbi BELLON Tibor 2001. 107-109.; ÉGETŐ Melinda 1985. BKML Kf. lt. Prot. Pol. 6. 260/1788., Lad. 27. Cs. 9. Sz. 10/1785. BKML Kf. lt. Prot. Pol. 6. 260/1788. BKML Kh. lt. tan. ir. Hh. 204. N- 41/1842.