Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

III. A HONFOGLALÁS ÉS ÁLLAMALAPÍTÁS SZEGEDEN ÉS VIDÉKÉN

III. A HONFOGLALÁS ÉS ÁLLAMALAPÍTÁS SZEGEDEN ÉS VIDÉKÉN A honfoglaló magyarok, bár katonai szövetségben már korábban jártak a Kárpátmedencében, 895-ben jelentek meg az Alföldön, a medence Dunától keletre eső területén. A számunkra sorsdöntő esemény történetét kortárs szerző nem örökítette meg, jó 300 évvel később mesés elemekkel ötvözve írta le az eseményeket Anonymus Gesta Hungarorumában, amelyben azonban nem emlékezett meg Szeged környéki eseményekről. A Tisza jobb partján elterülő későbbi Csongrád megyei helyek és események felbukkannak művében, amint az mindenki számára ismeretes. A terület, mint láttuk, a bolgár állam peremvidéke volt, maga az államalkotó nép nem lakta, csak katonailag tartotta hatalmában. Talán a Salán vezér feletti győzelem, amelyről Anonymus részletesen írt, a bolgárok katonai hatalma megtörésének emlékét őrzi. Ezután szállhattak meg eleink e fontos átkelőhelyet, Szeged elődjét, amelyet már a neolit kor óta a marosi sószállítás fő állomásaként és elosztó helyeként ismertek. Maguk a bolgárok is felügyelték a sószálíltást, tehát a korábbi időkből meglévő település és erősség a honfoglalók hatalmába került. Mint nomád nép, maguk nem sokat értettek a sóbányászathoz és kereskedelemhez, annál inkább az adók kivetéséhez és beszedéséhez, amit nemcsak a só után hajtottak be, hanem szedtek az itt talált népektől: avaroktól, szlávoktól és talán gepida töredékektől. Mivel a Kárpát-medence és közvetlen vidékünk ebben az időben nem volt érdekes olyan államok számára, amelyek az események lejegyzéséhez megfelelő írásbeliséggel rendelkeztek, mindaz, amit e tekintetben leírunk, és mások is papírra vetnek, jobbára hipotézis, néhány darabjából tudósok által összerakott kép. Valóságalapját valamennyire mégis erősítik azok a régészeti leletek, amelyek a magyarság korai megtelepedését igazolják közvetlen pátriánkban. A számos lelőhely közül Sándorfalva-Eperjes, Makkoserdő, a Csongrádi út mente, Kiskundorozsma, a Jerney-féle téglagyár és gépállomás, a tiszántúli oldalon Tápé-Lebő, -Malajdok és Szőreg nevét említjük meg. A régészek által feltárt leletek mellett Szeged neve utal a magyar jelenlétre, mert bár szófejtésére négyféle kísérlet történt, a szó eredeztetése csak a magyar nyelvből lehetséges. A négyféle származtatás nem négy egymástól különböző szóból indul ki, hanem kettőre, a szeg— szög színjelölő szavunkra, amely eredetileg sötétszőkés, sárgásbarna, sötétsárga illetve feketés, gesztenyebarna színt jelentett, továbbá mint azonos alakú szónak szöglet, hajlat, ék, sarok, kiszögellés jelentése is van. Az egyik szómagyarázat figyelembe véve a korai magyar helynévadási szokást, amely szerint puszta személyneveket adtak helynévként, azt vetette fel, hogy a város neve személynév, amely a szeg szög színt jelölő szónak a -d képzős származéka. Egy