Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

III. A HONFOGLALÁS ÉS ÁLLAMALAPÍTÁS SZEGEDEN ÉS VIDÉKÉN

másik vélemény szerint a város nevében valóban e szó rejtőzik, azonban benne az éppen Szeged fölött a Tiszába ömlő Maros által okozott vízszín változást jelölték volna a város nevével, ti. ez az a hely, ahonnan a Tisza zöldes színét a beleömlő Maros sárgásbarnára változtatta. A harmadik magyarázat abból indul ki, hogy éppen a városnál a folyó majdnem derékszögben kanyarodva folyik tovább, kiszögellést tesz, és ennek a szögnek -d képzős származéka a város neve. Negyedikként vannak, akik a sziget szavunkat tartják alapszónak — amely egyébként etimológiailag összefügg a szög hajlatot, éket, sarkot jelölő szavunkkal, amely ugor eredetű — azért, mert a város a Tisza főága és mellékvizei által körbefogott területre, szigetre települt. Magunk is ezen legutolsó magyarázat hitelét fogadjuk el. Származzék a város neve bármelyik szóból és magyarázat alapján, a lényeg magyar eredete, amelynek negatív bizonyítéka, hogy a honfoglalás előtt Szegedként egy alkalommal sem nevezték városunkat. A kedves olvasóknak talán feltűnt, hogy különböző korokból egyaránt azonos régészeti lelőhelyek neve bukkan fel, ami bizonyítéka annak, hogy az ide érkezők a megtelepedésre minden szempontból legalkalmasabb helyeket szállták meg, az ott élőket pedig vagy elűzték, vagy melléjük telepedtek. E folyamatokról keveset tudunk, hiszen a társadalom gerincét adó köznép életéről, sorsának fordulóiról minden korból sokkal kevesebb ismeret maradt ránk mint a társadalmak vezető rétegeiről, az elitekről. Hiányoznak ugyanis e korból is azok a telepásatások, amelyekből következtetni lehet a honfoglalók életmódjára. A néhány helyi, így régiónkban Felgyőn folytatott feltárások jurták, azaz sátrak nyomaira utalnak, amelyből arra lehet következtetni, hogy eleink az első időszakban új hazájukban is folytatták nomád életmódjukat, amit a kalandozások ugyancsak bizonyítanak. E rabló hadjáratokat, akárcsak az avarok, sok lóval bonyolítottak le. A honfoglalók sírjaiban található, délről, a Balkánról származó pénzek és tárgyak, amelyek részint a kalandozó hadjáratok, részint kereskedelem útján kerültek az itt élőkhöz, déli kapcsolatokra utalnak. A Mediterraneumhoz, annak árucikkeihez kötődés — amint láttuk — népektől függetlenül szinte mindig jelen volt e tájon, és Szeged későbbi felemelkedése a só mellett ennek lesz köszönhető. A magyarság a Kárpát-medencében törzsenként telepedett le. Bár a törzsi szállásterületek pontos helyét nem ismerjük, annyi a forrásokból kihüvelyezhető, hogy bár Anonymus szerint e földet Körtvélyestől Alpár homokjáig Ond fia Ete kapta, Szeged és környéke a fejedelemi törzs szállásterületének peremvidéke lehetett. A Duna mentét megszálló törzs nagy legelőterületei feltehetően a Tisza mocsaras vidékéig nyúltak el. A folyó túlpartján pedig Ajtony törzse helyezkedett el. Éppen a Gellért legenda leírása nyomán pillanthatunk be a törzsi állam világába, amelyben — feltehetően az őslakosság földművelése mellett — a nomád állattenyésztés játszott fő szerepet, amelynek talaján erősen tagolt alá- és fölérendeltségben megnyilvánuló társadalmi rendben élt a lakosság. A törzsi vezért, akit a latin források, „princeps"-nek neveztek, és országát a legenda az alábbi módon mutatja be: „Volt akkoriban Marosvárott egy roppant hatalmú, Ajtony nevű fejedelem, aki Bodony városában a görög ritus szerint vette fel a keresztségét. Igencsak nagyra volt tulajdon erejével és hatalmával. Hét feleséget is tartott, merthogy a keresztény hitben nem volt éppen tökéletes. István királynak pedig a legkevésbé sem adta meg a tiszteletet, annyira bízott ama harcosok és nemes emberek sokaságában, akik fölött uralmat