Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

Amikor II. József 1795-ben megszűntette a vár és város erődítmény jellegét, megnyílt az Eugenius-árok és sánc felszámolásának lehetősége. A majd egy évszázadig tátongó árkot lassan betemették, amint közelében új házakat építettek, a földbástyák anyagát pedig a mély területek feltöltésére hordták el fokozatosan, különösen az 1816-os és 1830-as árvizet követően. Ezzel „kinyílt" a város. 1799-ben Vedres közreműködésével elindult a „Nagypiac" (Széchenyi tér) rendezése: városháza és csinos emeletes épületek emelése, valamint a tér kövezése. Sétatérré alakítása 1850 után következett be, és Gamperl Gyöngyösy Alajos polgármester nevéhez fűződik. Az 1840es években indult meg a város közművesítése. A külvárosok (Vorstadtok) kiépülésének története még pontosan nem feldolgozott, kutatásra váró feladat. A legkorábban Rókus betelepülése kezdődött meg. 1731ben osztották ki az első telket, 1739-ben épült — mint említettük — a fogadalmi kápolna, 1815-ben a második templom Vedres közreműködésével. Az 1802 és 1813 között ismét Vedres irányításával folyt kórházépítkezés már tudatos városfejlesztést mutat, és az épületegyüttes a városrész egyik kristályosodási pontját képzi majd. Bár Ballá Antal térképén (1776-1777) már jelölte Móravárost, az csak a 19. század elején kezdett kialakulni. A jelzett időben akkor a helyén még szőlők terültek el. Talán egy előzetes rendezési elgondolás jelent meg Ballá térképén. Mindenesetre Móraváros széles, szabályos és rendezett utcáival határozott és magas szinten tervezett, igényes mérnöki munka nyomán alakult ki. Újszeged, jóllehet csak száz év múlva lett a város része, addig közigazgatásilag Torontál megyéhez tartozott, a 18. század utolsó évtizedeiben kezdett kialakulni. Növekedésének lendületet adott a 19. század közepén végrehajtott ármentesítése, amely után fejlődése nagyobb ütemű lett. Jó talaja a kert gazdálkodáshoz kiváló lehetőséget nyújtott, és kertváros jellegét a 20. század utolsó harmadáig megőrizte. Miután a templomokat helyreállították, és a városháza felépült, az utóbbival egy időben indította a város Vedres irányításával a legfontosabb középületek emelését. Az előbbieket a barokk házacskák szegélyezte kis palánkbeli utcák övezte Templom téren építették fel. A három épületegyüttesből álló csoport a Szent Dömötör-templom mellett állt. A plébánia, valamint a piarista rendház mellett az Oskolák (gimnázium, rajziskola és nemzeti iskola) épülete közül az utóbbi méltó igazán említésre. Az 1793-tól 1811-ig tartó építkezés nyomán emelt plébánia és a rendház hét-hét tengelyes homlokzattal nézett az egykori Templom térre. E barokkos, copfos jellegű épületekkel szemben az Oskolák Oskola utcára néző 29 tengelyű homlokzata — amely ma a Somogyikönyvtár és a megyei levéltár épületével nézne szembe — és maga a monumentális épület a magyarországi klasszicizmus — Nagy Zoltán szerint — „egyik kiemelkedően nemes, kiegyensúlyozott ritmikájú és hangulatú alkotása volt." A hosszú épület homlokzatának síkját két timpanonnal lezárt rizalit törte meg, amelyek földszintjén helyezkedtek el a kapuk. A háromszintes épület (földszint, emelet és felette félemelet) egyes szintjeit a homlokzaton végigfutó sima párkányok választották el. Az iskolák épületének udvar felőli földszintjén félköríves árkádos folyosók húzódtak, amelyek szintén a klasszicizmus jegyében fogantak. Az épületcsoport szellemi atyja Vedres volt, tervezésében azonban többen, pl. Schwörtz János vettek részt. Miután a piarista gimnázium az épületet „kinőtte", és helyét a Fogadalmi templom építésére jelölte ki a tanács, a