Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

A templomokról szólva ide kívánkozik a jó száz évvel később, 1838 és 1842 között épített régi zsinagóga épülete, a második zsidótemplomé (az elsőt 1803-ban emelték), amely Lipovszky József és Henrik szegedi mesterek alkotása, 1857-ben és a nagy árvíz után végeztek rajta nagyobb felújítást. A templom mind a négy oldala önállóan megtervezett homlokzatú. Rajtuk a klasszicizáló barokk és a tiszta klasszicizmus elemei nyugalmat adó egységet alkotnak, akárcsak karzattal ellátott háromhajós belső tere. Hajnóczy utcára néző oldalának falán magyar és héber feliratú tábla jelöli az 1879-es árvíz szintjének magasságát. b) ÚJ VÁROS SZÜLETÉSE A 19. század elején az európai városok történetében új szakasz indult. Az ipari fejlődésben minőségi változást jelentett a tőkés termelési forma. Megjelentek a gyárak, ugrásszerűen megnőtt a városok lakossága. Az addig nem látott társadalmi-gazdasági formák szétfeszítették a régi élet kereteit, és a városok maguk új külső arcot öltöttek. Az egyre növekvő városokban eltűntek a városfalak, betemették a védelmi rendszerek árkait, új negyedek, külvárosok születtek, ahol az ipar és a fiatal társadalmi réteg, a munkásság telepedett le. Megindult a jó forgalmi lehetőségeket biztosító utak kiépítése és a mély fekvésű helyek feltöltése, majd e területekre lakóházakat építettek. Kezdett kialakulni az összefüggő, egységes város képe. E változások Közép-KeletEurópában rohamléptekkel majd csak a 19. század második felében indulnak el, előzményeik, kezdeteik azonban a század első felére tehetők. Ebben az időszakban a magyarországi városok hierarchiájában változás történt. Vonzáskörzetüket és kereskedelmi központ szerepüket tekintve a magyarországi városhálózatban átstrukturálódás következett be. Bácskai Vera és Nagy Lajos e tekintetben hét kategóriába sorolta a városokat. Pest-Buda városcsoportja az országban betöltött szerepe, főváros volta és urbanizációs szintje nyomán külön kategóriát képezett, és jelent ma is. A rangsor élén pedig mint elsőrendű kereskedelmi központok: Pozsony, Kassa, Sopron, Szeged, Zombor, Újvidék, Baja, Veszprém és Nagykanizsa állottak. Azonnal feltűnhet, hogy a Délvidék ezen időre, a hódoltság megszűnése után száz évvel a kilenc város között néggyel képviselteti magát. Temesvár pedig a következő csoport első helyén állt. Mindez tágabb vidékünk gazdasági erejének a mutatója, továbbá magyarázza azt a városfejlődési lendületet, amely az említettek mellett városunkat szintén jellemezte a városépítésben, a népesség növekedésében és a városi kultúra emelkedésében. A városépítésben és az egyes objektumok megvalósításában a tudomány és művészet egyéb területei mellett a korszellem leginkább előre mutató eszméit szegedi társai közül a dalmata ősök leszármazottja, Vedres István (1765-1830) érezte meg és ismerte fel leginkább, és azok benne szólaltak meg városunkban először. A Szeged Széchenyijeként és polihisztoraként emlegetett Vedres irodalmi munkássága, mintagazdasága, öntöző művei, fásítási programja mellett városi „földmérészként" dolgozott 1786 és 1821 között. A város utcáinak, tereinek kialakításában, a mélyedések, csöpörkék feltöltésében, tehát a várostervezésben máig érezhető nagy hatást gyakorolt a kortársakra, amint az alábbiakban látni fogjuk.