Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

Csak a szükséges javításokat végezték el a vár visszavétele után, továbbá felmérték állapotát, és több terv készült megerősítésére, valamint korszerűsítésére. A tervrajzok fennmaradtak, és belőlük következtetni lehet a vár középkori és törökkori állapotára. Szeged első műszaki felmérések szerint készült helyszínrajzát és látképeit a bolognai L. F. Marsigli és munkatársa, F. C. De Beaulaincourt készítette. A várfalak, a körbástyák és a tornyok külső képe, a falcsipkézet és a belső épületek jellege a középkori állapotokat mutatják. Marsigli megjelölte a palánkbeli háztömbök és utcák rendszerét, valamint a Szent Demeter-templom pontos helyét. A Tisza túlsó oldaláról készült látképre pedig rákerültek a város fontosabb épületei. Mindkét hadmérnök tervet készített a vár és a város erődítésére. Miután a vár ideiglenesen emelt Tisza parti szádfala 1695-ben a folyóba zuhant, Lambion mérnökkari alezredest bízták meg újabb erődítési tervek kidolgozásával. Az 1697-es tűzvész az egész Palánkot elhamvasztotta, vele az újonnan épült katonai élésházat. A kincstári épületekben keletkezett kárt gyorsan kijavították. Az elvégzett helyreállítási munka eredményét kiválóan mutatja az 1708-as pestis után festetett, és Mariazell-be került kegykép városábrázolása. A szatmári békekötés után végül Savoyai Jenő herceg mint a bécsi haditanács elnöke rendelte el a vár és város erődrendszerének megépítését. A nagyszabású tervet De la Croix Paitis mérnök alezredes készítette el, amely magában foglalta a Vauban és Speckle Dániel által kidolgozott erődítési elveket. Az erődítmény a régi várra, a Palánkra, Felsőváros kisebb részére valamint a vártól nyugatra elterülő nagy lakatlan térségre terjedt ki a középkori vár és Palánk területének négyszeresére. Említettük, e lakatlan területen a török korban szőlőskerteket telepítettek. „Az egészében csillag alakú erődítmény külső rézsűs falakkal, ötszögű bástyákkal, árkokkal, ravelinekkel, pajzsgátakkal tagolt határa azonos a város későbbi belső karéjának helyével" — írja Nagy Zoltán a város építészettörténetét a monográfiában elkészítő szerző. Az új erődítmény földsáncát és azt körülölelő 19 méter széles és igen mély árkot Savoyaira emlékezve tiszteletből hosszú időn át „Eugenius-ároknak" hívták. Az erődítés rendszere végeredményben a terep mély, vizes részeit és annak partjait követte, és máig meghatározója a belváros szerkezetének. Hozzávetőlegesen nyomvonalán fut ma a Tisza Lajos körút, amelyre tulajdonképpen a Várkör elnevezés illene. A sánc földbástyái hat méter szélességet értek el, mögöttük pedig cölöpkerítés óvta a falakat. A keleti várfal helyére 1714-1716-ban nagyméretű földsáncot emeltek, s előtte mély vizesárkot ástak. Az Alföld legnagyobb katonai építkezését a császári udvar Temesvár mellett — ahol tégla erődítés épült — Szegeden és Aradon folytatta. A török ellen kiépített védelmi rendszerben náluk hatalmasabb lett a Dunára néző hegyet magába foglaló péterváradi erőd. Az óriásira emelt erődrendszerbe három kapun lehetett bejutni. A délit péterváradi (a mai Kölcsey utca és Kárász utca találkozásánál), a nyugatit budai (a Kossuth Lajos sugárút és a Vadász utca találkozásánál), az északit pedig csongrádi (a Juhász Gyula és Szent Miklós utca találkozásánál) kapunak nevezték. A várkapukból a vizesárkon keresztül épített hidakon lehetett kijutni az erődítményből. A vár visszafoglalását követően mintegy száz évig tartó építkezések során számos katonai rendeltetésű épületet emeltek az erődítményen belül. A De La Croix Paitis által tervezett kazamatákból 1716-ig nyolc helyiséget építettek meg, majd 1724-ben a délnyugati körbástya és a nyugati kapu között 14-et, 1739-40-ig pedig szinte az egész