Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

nyitó feladatot ellátó német hivatalnok és katona réteg, akiknek számát időnként az ide helyezett német ezredek katonasága gyarapította. A két tábort nemcsak az etnikai különbségek osztották meg. A szegedi császári garnizon tisztségviselőinek nem állt érdekében a „paraszt Szeged" (a tanács tagjai közül csak néhányan értettek a betűvetéshez) jogi státusának emelkedése. Akaratukat ugyanis, amelyet elsősorban a katonai feladatok ellátásának a szükségei irányítottak, könnyebben tudták érvényre juttatni a jobbágy státusú lakossággal szemben, akik nem hivatkozhattak szabad jogállásukra. A katonai garnizon lakói továbbá bekapcsolódtak az alföldi városok, így Szeged lakói számára a legnagyobb jövedelmet hozó marhatenyésztésbe és kereskedelembe. Ezt inkább a határőrvidék tagjaiként sem mint szegedi polgárokként kívánták folytatni. Sajátos, a tudomány által ismert, ám kevésbé hangsúlyozott helyzet állt elő a privilégiumlevél megszerzésének az idejéig. A Palánk és a vár idegen lakossága a tiszai határőr kerülethez, míg a külvárosok magyar lakossága a kamarához tartozott. Adókedvezmény emlegetésével nem egyszer csábította a szegedieket a határőrségbe a kommandáns és a prefektus. Az ország gazdasági helyzetéről itt elég megjegyeznünk annyit, hogy a 18. század első felében a kivitel 40%-át még mindig az állatok és az állati eredetű cikkek tették ki. Mellettük az exportált gabona 16%os és a bor 14%-os aránya eltörpült. A két szembenálló fél küzdelmét tehát húsbavágó gazdasági érdekek kísérték mindvégig. A fent leírt körülmények között nem bizonyult egyszerűnek a szegediek tervének megvalósítása. A jogaik visszaszerzéséért folytatott küzdelem harminc évet vett igénybe. Azzal indult, hogy 1690-ben Zsigmond király 1436. évi kiváltságlevelére hivatkozva kérték, hogy a szegedi katonai hatóságokat tiltsák el a város polgárainak és lakosainak letartóztatásától, szabad város polgárai felett ugyanis csak saját bíróságuk ítélkezhetett. 1697-ben a városi tanács székházának építése céljából a kamarai prefektus a Palánkban telket biztosított. 1700 és 1702 között a város tárgyalásokat folytatott az Újszerzeményi Bizottsággal a fegyverváltságról. A régi birtokosoknak, akik igazolni tudták birtokjogukat, bizonyos összeget kellett fizetniük birtokaikért az említett címen. Ekkor a bizottság elismerte Tápé és Vártó (Holt-Tisza) birtoklásának jogát, továbbá kilátásba helyezték adóemelés fejében a kiváltságlevél kiadását. Az ügy előre lendülését azonban a Rákóczi-szabadságharc eseményei meggátolták. A városi tanács 1706 és 1710 között Nagy János ferences guárdiánt több alkalommal Bécsbe küldte az ügy előmozdítása érdekében. Első eredményként a várost 1708ban meghívták a pozsonyi labanc országgyűlésre, majd a privilégiumlevél tervezetének 1703-ban készült szövegét II. József király 1710. július 30-án megerősítve kiadta. Az oklevelet még ez évben Pest vármegye közgyűlésén kihirdették. Csongrád megyét ugyanis csak 1723-tól szervezték újjá. III. Károly király 1712-ben újra meghívta Szegedet az országgyűlésre, és ott a követek vita után elismerték a város szabad királyi városi jogait: azt hogy a török idők alatt bekövetkezett jogszüneteltetés ezt nem csorbította. Törvénybe iktatását elfogadták. A küzdelem tovább folytatódott. Szeged és a határőrök vezetői: Herberstein és Cometh bécsi pártfogókat keresve és beadványok sokaságával próbálták a maguk oldalára állítani az üggyel foglalkozó tisztviselőket és méltóságokat. Végül az 1708 óta többször összehívott országgyűlés a városok erőteljes fellépésére a 37. tc-ben becikke-