Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

V. A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORA (1543-1686)

gyakorolta fennhatóságát a Hódoltság csaknem egésze felett: adót szedett, közigazgatási és igazságszolgáltatási tevékenységet végzett, amelybe a török hatalom kénytelen volt beletörődni, és a kialakult helyzettel együtt élni, amelyből következően a Hódoltság népe kettős függésbe került. A török és magyar hatalom közösen birtokolta a területet, amely — szakkifejezéssel élve — mindkét fél számára condominium volt. A magyar hatalom erőszakszervezeteként is működött végvári katonaság sebtében szervezett egységei mélyen behatolva a török felségterületre kíméletlenül érvényesítették megbízóik akaratát. Bár Szeged 1552 után a Hódoltság belsejébe került, a magyar adóztatást csak rövid időszakokra kiterjedően kerülte el. 1558-tól rendszeresen behajtották a város magyar lakóin az adót. Az egykor királyi szabad város jövedelmeivel az uralkodó gazdasági hivatala, a kamara rendelkezett, amely e települések adóját a végvárak fenntartására fordította. Közülük Szegedét Eger kapta. Az évi 300 forintnyi summát az egri katonák szedték be. A vár elfoglalásáig a gyulaiak is igényt tartottak a város adójára. Utána azonban 1596-ig, Eger elestéig az egri katonák maradtak a magyar adó beszedésében az egyedüli urak. 1565-től a tizenötéves háborúig 900 forint készpénzzel, 16 darab hízó marhával, 40 pint vajjal, 20 darab sajttal és 24 nagyobb hallal adózott a város Egerbe. A korszak Szeged történetének írója, Szakály Ferenc a török és magyar adó arányát 4-4,5:1 arányúnak becsülte. A város magyar adója a 17. században jócskán lecsökkent: évi öt pár csizmát, 100 fogas halat és 40 harcsát kellett Vácra, majd elfoglalása után Pozsonyba szállítaniuk. A szegediek jobban tartottak az Alföldön pénzszerzésre és zsákmányszerzésre berendezkedett végvári katonaság sarcolásaitól, mint a fizetendő állami és megyei járandóság összegyűjtésétől. 1671 után növekedtek meg az adóterhek, amelyekhez már az egyházi tizedek is hozzájárultak. A magyar hatalom nemcsak az adók behajtására törekedett, hanem igazgatási és igazságszolgáltatási feladatokat is végeztek helyi megbízottai. E tevékenységet látták el az úgynevezett parasztvármegyék tisztségviselői, akik a Hódoltság jobbágy lakosságából verbuválódtak, és az egykori megyei feladatokat, elsősorban a birtokügyekkel kapcsolatos tevékenységet (birtokba iktatás, határjárás, stb.) végezték. A török felségterületen lévő városok (Kecskemét, Nagykőrös, Gyula és mások) magyar lakóinak megmaradt a saját magisztrátusa. Szegeden a dokumentumok elpusztítása miatt a tanács működéséről vajmi kevés híranyagunk maradt. A tanács begyűjtötte és továbbküldte az adókat, velük együtt az elmaradhatatlan panaszleveleket. Ő adta bérbe a város kezelésében lévő pusztákat a közösség nevében. A városi bíró és az esküdtek első fórumként ítélkeztek a város lakosságának peres ügyeiben, és a város polgárai ellen indult más illetőségűek kereseteiben. A városi tanács nagyon vigyázott e jogának épségben tartására. A középkorban ugyanis mindenkit a saját bírája előtt lehetett perelni. A város egyúttal hiteleshelyként is eljárt, az adás-vételeket előtte kötötték, a hagyatéki ügyekben ugyancsak hiteles fórum volt, különféle ügyekben igazolásokat adott ki. Mivel a megyék hivatali apparátusának keze nem ért el idáig — Csongrád megyét hol Heves-Külső-Szolnok, hol Borsod megyével egyesítették —, a fellebbviteli fórumként a lakosok és maga a városi tanács is a török bíróságot, a kádit vették igénybe.