Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)
ELŐSZÓ
ELŐSZÓ Néhány évvel ezelőtt egy államvizsgázó kitűnően felelt Klebelsberg Kunó kultuszminiszteri tevékenységéről, politikai szerepéről. Mégis volt némi hiányérzetem, s megkérdeztem, mi köze volt Klebelsbergnek Szegedhez? Néma csönd. A jól felkészült hallgató négy évet töltött városunkban. Egyetlen egyszer nem fordult meg a Dómban, nem állt meg a kultuszminiszter Széchenyi téri szobránál, nem hallott, nem olvasott szegedi képviselőségéről, nem látta sem kőbe faragott címerét a tér bejáratánál, sem a rókusi iskola emléktábláját... Csak a szűkreszabott általános tételt magolta be. Megkapta a diplomáját, azóta erősíti a magyar értelmiséget, és bizonyára Szeged „nagykövete" valahol Magyarországon. Csak ő a hibás? Oly sokat beszélünk mostanában egészséges lokálpatriotizmusról, a hely szelleméről, a civil mozgalmakról, értékeink óvásáról és sorolhatnám. De egy-egy ilyen megrázó élmény kijózanít! Figyelünk-e eléggé környezetünkre? Jól tanítunk-e az oktatási rendszer különböző lépcsőfokain? Meg tudjuk-e szólítani a különböző korosztályokat? Képesek vagyunk-e fölismertetni a városlakóval, hogy nem mindegy, hogyan éli le életét történetesen Szegeden. Mert egy öntudatos városi polgárnak fontos, hogy ismerje települése históriáját. Legyen ismerete arról, miként folyt e helyen a történelem, mikor voltak sorsfordító események, kik voltak azok, akik döntéseikkel, cselekedeteikkel, tartásukkal és példájukkal meghatározták történetének alakulását, gazdagodását. Ha elsétál egy épület mellett, érezze annak hangulatát, ha megáll egy szobor vagy emlékmű mellett, gondolhasson a megörökített személy vagy esemény üzenetére. Hogy otthon legyen létének keretet adó városában. Hogy tudja: éppoly fontos alakítója, formálója a városnak, mint eleink hosszú sora. S hogy az ő nemzedéke is képes legyen gazdagabban átadni a várost a következő generációknak, mint tették azt őseink. Persze, a tudás nem sült galamb. De az érdeklődést fel lehet (kell!) ébreszteni, a kíváncsiságot lehet provokálni, a tudás megszerzésének örömét föl lehet szítani. A családban is, az iskolákban is, a civil fórumokon is, a tudomány műhelyeiben is. Szerencsés helyzetben vagyok. Szerkeszthetem a város folyóiratát, főtitkára lehetek a város legrégebbi civil egyesületének, a Dugonics Társaságnak, és taníthatok jórészt értelmes és érdeklődő főiskolásokat. Különböző fórumokon tehetek azért, hogy Szeged szellemi életével ne csak találkozzam, de tegyek is érte. A SZEGED című folyóirat tizenhetedik évfolyamánál tart, s a bölcsőringatók között ott volt segítségével, tanácsaival, aktív támogatásával és írásaival Blazovich László, a levéltár igazgatója is. Aki az első pillanattól pontosan értette és tudta, mi végre van szüksége 1988-ban ilyenfajta folyóiratra a városnak. Merthogy éreztük — valami van a levegőben. Változások fuvallatai csaptak meg bennünket. S nem akartunk kimaradni. Szeged történetének vol-