Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)

ságának gyűlésén döntöttek, és a tizenkét esküdt részt vett beszedésükben, amint az 1522-es tizedjegyzék bizonyítja. A város eme széleskörű igazgatási, ügyviteli tevékenységéről Szegeden alig maradt fent valamiféle írásbeli emlék. A város által kiadott oklevelek közül háromról van ismeretünk, 1368-ból, 1422-ből és 1429-ből. A városkönyv létéről onnan tudunk, hogy amikor Lukács zágrábi püspök az említett kegyes adományát tette, adománylevelében elrendelte, hogy azt vezessék be a városkönyve. Az eredeti oklevél esetleges elvesztése esetén ugyanis onnan hiteles másolatot adhattak ki. A magasabb állású tisztviselők közül 1464-ben Ferenc deák tűnt fel mint jegyző. Magister címe bizonyára arra utalt, hogy egyetemet végzett. Olyan nagyvárosban mint akkor Szeged volt, általában egyetemet végzett jegyzőt alkalmaztak. így volt ez Budán is. Ferenc deák egyúttal monyorókeréki nemes volt, Somogy megyéből származott. A borkereskedelem kapcsán — a középkorban megbecsült italként ismerték a somogyi bort — több somogyi származású család, pl. a Hagyó élt Szegeden, amint ezt a tizedjegyzék bizonyítja. Az alsóbb rendű alkalmazottak közül a tizedjegyzék őrzött meg néhány foglalkozást számunkra vezetéknévben, így a dobost, a hirdetőt és a becsüst, illetve a városi mérleg kezelőjét. A városi lakosság és a tanács között a kapcsolatot az utcabírók vagy utcakapitányok tartották. Különösen fontos szerepet játszottak Debrecenben, Kolozsváron, Sopronban pedig fertálymesterek hivatalának az emlékét őrizték meg az iratok. Szeged esetében csak a 16. század közepéről, a török időkből van rájuk adatunk, ám elképzelhetetlen, hogy a 30-nál több utcából álló Szegeden ne ismerték volna e hivatalt. Az utcakapitányok feladatát a fenti helyekről ismerjük. Mint az utca lakosságát jól ismerők kiemelkedő szerepet játszottak az adók kivetésében és beszedésében, rendvédelmi feladatot gyakoroltak, ügyeltek az utca tisztaságára, tűzvédelmi felügyeletet láttak el. Debrecenben az utca külön pénztárat kezelt, tehéncsordát állított fel, piacot tartott. Az utcabíró a városi bíróság előtt képviselte utcáját. Nehezen képzelhető el, hogy a hasonló lélekszámú Szegeden ne léteztek volna az igazgatás ezen alsóbb szintjei. Szeged városnak fentebb ismertetett igazgatási rendje a török hatalomátvételig állt fenn, sőt némi módosulásokkal akkor is tovább működött. A török a városi szabadságjogokat korlátozta, de a város belső életébe kevésbé szólt bele. Később, a Habsburg uralom idején mind szabad királyi város se rendelkezett Szeged a többi várossal együtt olyan nagyfokú autonómiával, mint a középkorban, amikor — ha sikerült megtartani a királyi szabad városi jogállást — urához a várost a rá kivetett adó pontos lerovásán kívül más nem kötötte. A király általában a város fejének, a bírónak a megválasztását is helyben hagyta. A bíró a város feje, a plébános pedig első tisztviselője volt. Amikor a város igazgatásáról szót ejtünk, a világi mellett az egyházi igazgatásról is meg kell emlékeznünk, hiszen a középkori ember életének mindennapjaiban és sorsfordulói idején az egyház mellette állt, életét keretbe foglalta. Szegeden négy szerzetesrend épített az idők folyamán templomot és rendházat magának, és bekapcsolódtak a lakosság vallásos életébe. A polgárok azonban születésüktől a halálukig a katolikus egyház legkisebb területi egységéhez, a plébániához tartoztak. A plébános vezette szervezeti egységben rajta kívül káplánok és oltárosok — egy-egy oltár vagy kápolna jövedelméből elő papok — valamint esetleg prebendából — egyéb javadalomból — élő helyettesítők tevékenyked-