Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)

tek. Feladatuk a misemondáson és zsolozsmázáson kívül a szentségek kiszolgálására, ájtatosságok vezetésére és a lelkek gondozására terjedt ki. Szegeden a középkorban két plébánia állt. Bár mindkettőről az első adat a pápai tizedjegyzékekből (1332-1337) maradt ránk, jóval korábban szervezték meg őket. A két plébániatemplomról már szóltunk azok építéstörténetének leírásakor. Amikor a tizedjegyzékben lejegyezték nevüket, a felsővárosi Szent György plébánia volt a gazdagabb, papja összesen 122,2 garast fizetett, míg a Szent Demeteré csak 113,3-at. Öszszesen 235,5 garast, amivel megelőzve Debrecent (144 garas) az Alföld leggazdagabb és legnagyobb plébániáit alkották együtt. Nem versenyezhettek azonban Váraddal (327) és Kassával (552). Az adatok az említett települések akkori gazdasági erejét is tükrözik. Mátyás király 1458. évi okleveléből hagyományozódott, hogy a plébániák kegyúrijoga már régi időtől fogva a várost illette, hogy pontosan mitől, nem ismeretes. Az sem: a két plébános milyen jogokkal rendelkezett, élvezték-e a nagyvárosok plébánosaihoz hasonlóan a főesperesi jogokat, azaz kiemelt plébániák voltak-e. Több jel arra mutat, hogy igen. Erősíti a feltételezést korunkból az egyetlen ismert szegedi plébános személye, aki István bakkalaureus volt, azaz egyetemen tanult pap, akinek járatosnak kellett lennie a teológiában és a kánonjogban egyaránt. Amint Mátyás király 1458. évi okleveléből kiderül, a városban a 15. század második felében két ispotály működött. A Szent Erzsébet Felsővároson. 1449-ben Fekete Szabó János megszerezte az engedélyt, hogy Mizsér János segítségével a szegények számára újjáépítse. A Szent Péter ispotályról még ennyi adatunk sincs. Mindkettő irányítása a városnak mint kegyúrnak a feladatkörébe tartozott, mindkettő kápolnájában pap látta el a lelki gondozást. A mai Alsóvároson állt Szent Péter ispotály emlékét sajátos módon ma a Vasasszentpéter utca neve őrzi. Amint a maga helyén említettük, a szegedi főesperes a 13. században már a püspöki aulába költözött. A székvárosban, Kalocsán házat épített magának. Templomában, amely a várban lehetett, helyettes látta el a feladatokat. Huszonkettő szegedi főesperes neve ismeretes. Közülük egyik sem emelkedett magas méltóságra. Jövedelmük évi 20 forintot tett ki a 15. század közepén. A város életében nem játszottak hangsúlyos szerepet. Nevük birtokügyekben maradt fenn. 5. A VÁROSI ÉLET Egy-egy település lakóinak életét a településhálón elfoglalt helye mellett nagymértékben befolyásolják azok a természeti körülmények, amelyek a megélhetés alapvető forrásait biztosítják. Szeged, mint említettük, a folyóknak és a rajtuk átvezető átkelőknek köszönhette születését, és a lakosság egy részének a későbbiekben biztosította a megélhetését. A Tisza középkorban közismert halbősége, amely a mellékvizeinek volt köszönhető, halászoknak és számos más ősfoglalkozást folytató lakosnak adott kenyeret. Mivel a város irattára elpusztult, Kulcsár Péter nyomán az 1522. évi tizedjegyzék névanyaga alapján következtethetünk a foglalkozásokra. Jóllehet ebben az időben a foglalkozásnév nem egyértelműen jelöli hordozójának mesterségét, mégis egyedüli