Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)

1946. augusztus l-ig, az új forint megteremtéséig tartott. A pénzügyi stabilizációt belső erőforrásokra támaszkodva valósították meg, amely azzal járt, hogy a béreket a háború előtti szint 50%-ára csökkentették. A forint évekig stabil maradt, ám külföldön valutaként nem fogadták el. Ezen körülmények között indult el a mezőgazdaság, benne városunké, a 20. század második felének rögös útján. A forint megjelenéséig, a stabilizációig kialakult a sajátos cserevilág és a feketézés, amelyet a legális piac mellett a megélhetésért, a létfenntartásért folytatott harc eredményezett. Batyuzók és a hivatalos utat megkerülő alkalmi kereskedők járták a vidéket, így a szegedi tanyavilágot. Élelem azonban nem volt elég, mert a mezőgazdaság termelése az 1950-es évek első felében is csak alig-alig haladta meg az 1938-as szintet. A mezőgazdaságot nagy súllyal terhelte a begyűjtési rendszer, amelynek nyomán például 1952-ben az állami készletek 73%-a származott a piaci ár és érték viszonyokat figyelmen kívül hagyó szervezési formából. Az iparnak nyújtott aránytalan ráfordítás pedig lehetetlenné tette tőke behelyezését e gazdasági ágazatba. A helyzeten a Nagy Imre nevéhez fűződő fordulat 1953-1954-ben változtatott. 1955-ben az ismert hatalmi váltás nyomán a korábbi állapot alakult ki. A forradalmat követő lélegzetvétel után pedig 1959 és 1961 között a mezőgazdaság „szocialista átszervezésének" ideje érkezett el. Az 1960-as években tőkebevitellel megindult a mezőgazdaság nagyarányú gépesítése, majd a bábolnai példa nyomán az iparszerű termelési rendszerek átvétele, amelyek következtében az 1970-es években a mezőgazdaság termelési eredményei a modern korban második alkalommal megközelítették a világszínvonalat. A világgazdaságban jelentkező válság a korszak végén már éreztette hatását, amelynek nyomán a mezőgazdaság termelési értéke 1993-ban az 1989-esnek alig 65%-át tette ki. A fent leírt ívet követte Szeged mezőgazdasága azzal a helyi sajátossággal, hogy az 1950-ben végrehajtott közigazgatási változással — már szóltunk róla — korábbi mezőgazdasági földterületének jelentős részét elvesztette. A termelési szerkezetben és a művelési módban az 1960-as évek közepéig nem sok változás történt. Annál több a szervezeti formában. Az új hatalom a kezdeti támogatás után kegyetlen adminisztratív módszerekkel próbálta kikényszeríteni a kollektivizálást, amelyek adóemelésekben és a parasztság vezető rétege elleni támadásban nyilvánultak meg. A közösségi termelés több szervezeti formája alakult ki, amelyeket Szegeden is megtalálunk. Ilyenek voltak a termelőszövetkezetek, az erdő- és fafeldolgozó gazdaságok, az állami gazdaságok és a szakszövetkezetek. A termelőszövetkezetnek három fajtája ismeretes. Szegeden az első III. típusú tszcs 1948-ban szerveződött, hivatalosan 1949. február 1-től ismerték el. Mint másutt is, agrárproletárok alapították a rókusi fekete földeken lévő Tóth-major központtal Dózsa György néven. Tizenegy család ugyanennyi dolgozó taggal szervezte 105 holdon, amely a tagosítás után 218 kh-ra növekedett. Még ugyanezen év őszén a tagosítások során újabb három alakult: Alsóvároson a Táncsics Mihály, Felső városon az Alkotmány, Újszegeden pedig a Haladás. 1950-ben újabb három tszcs alakult: az Új Élet Mihályteleken (Szentmihály), a Felszabadulás Oncsatelepen és az Ötéves Terv az Alsó-Tisza-parton. A további alapítások nem bizonyultak sikeresnek. Az 1952-ben alakult Béke I. típusú a Felszabadulásba olvadt, az Új világot pedig 1953-ban a földművelési minisztérium feloszlatta. Egy ideig létezett a Szabadság és a Szabad-Tisza Tsz