Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

zött, mígnem Gyulai Gaál Eduárd alügyészi állást kínált neki, amelyről Vőber György polgármestersége idején lemondott, és ezután apja csorvai birtokán gazdálkodott. 1855-ben kötött házasságot Scháffer Rozáliával, a jeles szegedi polgárcsalád lányával. A házasságból két fiú és két leány született. A kiegyezés után tért vissza Szeged közéletébe. A Deák-párt és utóda mellett mindvégig kitartott, azonban valódi városatyaként Kossuth-kultuszát sem akadályozta. 1872-ben választották polgármesterré, amely tisztségéről 32 éves hivatal viselés után, 1904-ben 80 évesen mondott le. Hosszú pályája idején mindvégig városát szolgálta, egyúttal több társaság és egyesület elnöki tisztét is ellátta. Bár életét szeretett városában élte le, fiatal korában tett külföldi utazásai idején európai horizontú egyéniség lett. A körtöltésen túl látó személyiségét igényelte is a város, hiszen „uralkodásának" idejére esett nemcsak a nagyárvízzel a város pusztulása, hanem annak felemelkedése és újjáépítése. Kiváló diplomáciai érzékével és humorával földijeivel és Tisza Lajossal, valamint a kormánybiztosi hivatallal egyaránt jó kapcsolatokat alakított ki. A humánus, hivatali pályáján mindvégig városáért fáradozó polgármestert, a gazdát a szegediek részéről szeretet és még életében keletkezett számos anekdota és legenda vette körül. A pátriárka típusú Pálfy Ferencet Lázár György (1851-1915) a kor széles látókörű, nyitott szemléletű, a kor értelmiségi típusának jellegzetes személyisége követte a polgármesteri székben. Közös volt kettejükben a városért munkálkodás etosza, az építő szándék szellemiekben és a városépítészetben, amely utóbbit Móra Ferenc így örökíti meg: „Ma is e város: Lázár városa, Puszták ölén ez alvó kőcsoda..." Lázár György szerényebb családi körülmények közül érkezett. Édesapja, a Zárda utcai kisiparos fia a 33-as zászlóaljban századosi rangig emelkedett, majd segédmérnökként és útbiztosként dolgozott a városnál. Két fiát taníttatta. György a korabeli szegedi értelmiség útját járta be. A kegyesrendieknél végezte a középiskolát, majd Budapesten a jogot. Már gimnáziumi évei alatt kitűnt a társadalmi ügyek iránti érzékenységével, rendszeresen járt a városi közgyűlésekre, Pesten az országgyűlés üléseire. Az egyetem elvégzése után 1876-ban haza érkezve ügyvédi irodát nyitott, ám 1878-ban praxisa fenntartása mellett közigazgatási szolgálatba lépett tiszteletbeli tiszti főügyészként. 1882-ben a közgyűlés tiszti főügyésszé választotta. A nagyárvíz idején ladikos mentőcsapat vezetőjeként mentette a végveszélybe jutott belvárosi, móravárosi és rókusi lakosokat, majd az újjáépítésben vett részt. Munkája elismeréseként helyettes polgármesterré választották. Közben a város szellemi építéséről sem feledkezett meg. Megalapította a Dugonics Társaságot, és elindította harcát a szegedi egyetem megvalósításáért. 1898-ban a kormánypárt képviselőjeként jutott be az országgyűlésbe, és képviselőházi tag maradt 1904-ig, amikor Pálfy lemondása után polgármesterré választották. 11 évig, haláláig maradt a város első tisztviselője, amely idő alatt korábbi fáradozását folytatta a város érdekében, eszmei célját megválasztásakor köszönőbeszédében fogalmazta meg: „A kiindulópont annak a haladó iránynak a követése, amelyben Szeged fejlődik, a végcél: hogy Szeged az állam ál-