Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

A kispolgárok a városban a két körút között és azon túl laktak, később sokan főképp az első világháborút követően kiépített telepek egy részén, amint azt korábban bemutattuk. Egytől három szobás lakásokban éltek, sokan kis saját házban laktak. Berendezésüket a flódenozott és festett bútorokkal jellemezhetjük. A nappalit asztal, székek, dívány egy-egy díszesebb szekrény jellemezte, a háló két támlás ágyból előtte asztal székekkel, két szekrényből és egy tükrös alkalmatosságból állt. Általában a konyhában étkeztek, ünnepekkor a nappaliban, olcsó porcelánt és fajanszt használtak egyszerű evőeszközzel. Étkezési szokásaik inkább az alsóbb rétegekéhez hasonlítottak. A beosztás, szigorú takarékoskodás, gyermekeik taníttatásának vágya, a szelíd, kicsapongásoktól mentes életvitel tartozott identitásukhoz. Gyakran előfordult, hogy mindkét házastárs alkalmazottként dolgozott, különösen gyermekeik nagyobb iskolás korba jutása után. A dolgozó osztályok A 19. század utolsó harmadában bekövetkezett társadalmi átalakulás eredményeképp Szegeden is kialakult a proletariátus, amely mint az ország más városaiban, itt is rétegezett volt. Közéjük sorolhatók a magasan kvalifikált szakmunkások, akiknek életnívója a kispolgári rétegét érte el, továbbá a segédmunkások, idénymunkások és napszámosok különböző csoportjai. Ide tartoztak a háztartási cselédek, a korabeli szolgáltatás munkásnői, és Mindszent és Csongrád mellett — kevesen tudják — Szeged munkásságának jelentős rétegét tette ki a kubikosság. Amíg a szakmunkások és a szegedi nagy gyárak: Szegedi Kenderfonógyár Rt., Magyar Kender és Lenipar Rt. és a Magyar Kir. Dohánygyár munkásai állandó munkahelyet találtak maguknak, addig a fluktuáció — sokszor nem dolgozták ki az egy évet egy helyen — jellemezte a cselédséget. Számuk a nagy- és középpolgári, háztartások megnövekedésével szaporodott, az összkereső népesség 2,8-3%-át tette ki az 1880-as évektől a második világháborúig. A munkásosztály sorai közé tartoztak még az inasok, valamint a kisiparban és kereskedelemben dolgozó segédek. Fontos továbbá megjegyeznünk, hogy a szegedi üzemekben éppen úgy alkalmazták a gyermekmunkaerőt, mint más településeken. Velük együtt a szegedi proletariátus számát az 1880-as évektől e korszakon át az összdolgozó népesség mintegy 28-30%-ára tehetjük. A bérmunkából élők számát illetően Szeged elmaradt nemcsak Budapesttől, ahol az 1930-as népszámlálási adatok szerint a lakosság három ötödét tették ki, a törvényhatósági jogú városokban is 50% felett volt az arányuk, addig városunkban ez csak 28-30% körül mozgott. A helyzetet az magyarázza, hogy a nagyhatárú Szeged lakosságának 36,4%-át őstermelőként írták össze. A munkásság Szegeden főképp Rókuson és Móravárosban lakott apró házakban, továbbá a telepek egy részén, elvegyülve a kispolgári lakossággal. A szakmunkás réteg lakáskörülményei kevésbé különböztek azokétól, főképp a jól képzett szakmunkásoké. A többiek egyszerű szoba-konyhás lakásban éltek, gyakran féltetős udvari lakrészekben, mivel a bérkaszárnyák nem épültek meg a városban egyrészt a bőséges telek lehetőség, másrészt a nagy tömeget foglalkoztató gépipari és textilipari üzemek és gyárak hiánya miatt. A munkásság lakásaiban a személyi életterek nem különültek el, sőt divatja volt az albérletnek és az ágyrajárásnak. E családon kívüli személyek