Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

heztelt a másik előretörése és térfoglalása miatt, a másik pedig elhibázottnak ítélte meg atyáinak asszimilációs magatartását, és e felismerése később meggyőződésévé vált. A középosztály vagyoni-jövedelmi viszonyait és életvitelét csak csoportjait számbavéve lehet bemutatni, alsó határait ugyancsak nehéz meghúzni. A köztisztviselők, állami hivatalnokok tekintetében a IV-VII. fizetési osztályba soroltak tartoztak közéjük. A magántisztviselők közül a cégvezető, fiókigazgató, igazgatóhelyettes, a vállalkozók közül a középvállalatok tulajdonosai. A háztulajdonosok azon része, akik legalább egy 15-20 lakásos bérházzal rendelkeztek. A középpolgár Szegeden vagy saját házában lakott vagy 3-4 szobás lakást bérelt. Életvezetéséhez hozzá tartozott a háztartási cseléd vagy bejárónő. Étkezéséhez olcsóbb porcelánból készült szervizt használt, étkezési szokásai felől a jeles író feleségének, Móránénak a szakácskönyvéből tájékozódhat az érdeklődő. Bútorait furmrozott, politúrozott darabokból állította össze, ebédlőt vagy szalont, hálót, gyerekszobát esetleg cselédszobát rendezett be. Ha nem rendelkezett már vele, a középpolgár törekedett kerti ingatlan szerzésére, ahol házat épített magának. E szándék megvalósulásait őrzik máig a Szatymaz környékén álló kis villaszerű építmények. Másolva a nagypolgárok szokásait a középpolgár nagy gondot fordított gyermekei taníttatására. Identitásának e fontos jegye életvitele és szabadidejének előre nagyon meggondolt kihasználása mellett megkülönböztette más rétegektől. Éppen úgy mint a zsidóság, felismerte, hogy a társadalmi érvényesülésben a vagyon mellett biztos alapot nyújt a társadalmi-gazdasági erőtérben jól és magas szinten használható szaktudás. Szeged esetében a már említett virilisek listája és Habermann Gusztáv könyve betekintést ad a középpolgárság személyi-rokoni világába, amely bemutatását hely hiánya miatt mellőzzük. A kispolgárság A kispolgárság számának növekedését a gazdaság szerkezetének az átalakulása hozta magával. E réteg hagyományos képviselői, a magán kisiparosok és kiskereskedők mellett, akik korszakunkban továbbra is jelentős szerepet vittek a helyi és a város vidékét ellátó iparban, a családi vállalkozások helyett alakuló részvénytársaságok irodai munkát végző alkalmazottai, az állami és városi hivatalok segéd- és szakhivatali alkalmazottai, altisztjei gyarapították e társadalmi tömb táborát. Ide tartoztak a nagyobb üzemek műhelyfőnökei és mindazok, akik rutinjellegű szellemi munkát végeztek. Kezdetben meg kellett vívniuk a harcot egyenként és egyesületekbe tömörülve társadalmi státusuk elismertetéséért — azért, hogy ismerjék el: a tollforgatás magasabb intelligenciaszintet követel meg —, ami végül sikerrel járt. Elkülönültek tőlük a banki alkalmazottak, akik a magasabb jövedelmi kategóriába tartoztak, és a többiek szervezeti életében sem vettek részt. A korabeli szegedi valóságban e rétegben szintén lakosságbeli arányuknál jóval magasabb számban reprezentálta magát a zsidó népesség, melynek közép- és kispolgári tagjai elsősorban a két körút közötti terület zsinagóga környéki utcáiban laktak, ahol iskolájukat, kulturális és szociális gondozó egyleteik központjait is elhelyezték.