Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

lakot építtetett, ahonnan lovas járművel, illetőleg később autóval jártak a városba. Már a monarchia korban divatba jött soraikban az adriai vagy gyógyüdülőkön (Pöstyén, Karlsbad, stb.) vagy egyéb, magas hegyi helyeken eltöltött egészségjavító kúra vagy pihenés. Vagyonuk megengedte számukra, hogy az élet naposabb oldalán töltsék idejük egy részét. A középréteg A nagypolgárság alatt, tőle jól elkülönülve — vele még felső csoportja is csak laza kapcsolatot tartva — élt a széles társadalmi tablót magába foglaló középréteg. Hagyományos részét a Szegeden alig előforduló lesüllyedt dzsentri középbirtokos egzisztenciákból és utódaikból származó szakszerű bürokratává átalakuló állami tisztviselői kar és a városi hivatalnokréteg képviselte. E közép- és felsőközéposztálybeli csoport hagyományosan a politikából vagy ahhoz kapcsolódva élt. Ezen osztály egy másik részét képezték a vállalkozók, vállalati menedzserek és a magánalkalmazottak vállalaton, vállalkozáson belül vezető beosztásban dolgozó tagjai. A középosztály harmadik csoportját a modern szakértelmiség képviselői: ügyvédek, orvosok, az egyetemi és középiskolai tanárok, valamint a szabadfoglalkozásúak képezték. A középosztály számát állandóan gyarapították a feltörekvő kispolgári egzisztenciák. A rendkívül tagolt középosztály száma nehezen meghatározható. A monarchia időkre nézve számukat a kutatás a 105 forintos évi jövedelemhez köti, amely a választójogosultsághoz szükséges legkisebb vagyoni cenzust jelentette. Ez alapján, ha Szegeden 1892-ban 56Ö3 lakos rendelkezett szavazati joggal, a 85 és 90 ezer közötti lakosságból pedig mintegy 60%-ot, hozzávetőlegesen 50 ezer embert, a felnőtteket, tekintjük olyannak, hogy a vagyoni cenzus elérése nyomán választójoggal rendelkezhettek volna, akkor a szegedi középosztály a lakosság hozzávetőlegesen 10-11 %-át tette ki. A helyzet a két világháború között sem sokat változott — valamennyit erősödött az ideköltözött egyetem vezető oktatóival —, jóllehet ekkorra a szavazó polgárok száma jelentősen nőtt, például 1931-ben 36766 volt, amely a népesség 26,5 %-át alkotta, ugyanis a választói jogosultságot más módon állapították meg. Bár Szegeden nem különült el olyan élesen egymástól a főként földbirtokos rétegből jött és állami hivatalokban tisztséget ellátó ún. úri középosztály és a vállalkozókból, szabadfoglalkozású értelmiségiekből toborzódott ún. polgári középosztály, mivel az előbbiek csak kis számban képviseltették magukat. Azonban a több mint 90%ban katolikus lakosságú és értelmiségű városban — ez a jelleg különösen kidomborodott és külső formákban megnyilatkozott a Csanádi Püspökség Szegedre költözése után — a lakosság 5-6%-át kitevő zsidóság a szabad foglalkozású értelmiségiek (orvos, ügyvéd, mérnök), valamint a vállalkozók nyomán jóval nagyobb mértékben képviseltette e rétegben magát, mint amely a lakosságban betöltött részarányából következett volna. A kétfelől érkezett értelmiség között kialakult strukturális különbségekből és feszültségekből mégsem, vagy csak nagyon ritkán alakultak ki olyan helyzetek, amelyek a fővárosi példákhoz hasonlóan a politikai vagy a kulturális élet területén nyíltan hangot kaptak volna. Ahol az egyik fél már a századforduló idején és főképp a két világháború között, amikor már az álláshelyekre pályázók között túlkínálat alakult ki, ne-