Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

helyi gazdasági egyesület elnökeként, 1911-ben pedig a város országgyűlési képviselője lett. Szeged a középkortól fogva polgárok és parasztok városa volt. A nemesi eredetű vagy nemességet szerzett családok közül a leszármazottak már általában értelmiségi pályán működtek, illetőleg felélték vagyonukat mint Kárász Géza. Pálfy Ferenc, a nemességet szerzett ősi, kiterjedt alsóvárosi család tagja több cikluson át általános elismertség közepette töltötte be a polgármesteri méltóságot. Jelentős földbirtoka révén úgy, hogy oklevéllel rendelkezett — ezért értelmiségiként adóját kétszeresen számolták —, a 10. helyet érte el egy alkalommal, mégpedig az 1885-ös virilis jegyzéken. Példája mutatja, hogy a várost vezető politikai elit jövedelmében és vagyoni helyzetében messze lemaradt a gazdasági elittől, amelynek tagjai nagyon ritkán vállaltak szerepet a politikai életben. Nézeteikben inkább konzervatív felfogást képviseltek, azonban ezek kifejezésére szószóló politikusokat kerestek. A nemesi értelmiség képviselői általában a második ötvenes csoporttól a középpolgárság között bukkantak fel a virilisek listáján, mint például Pillich Kálmán, Kállay Albert főispán vagy a palota építő Reök Iván. Ugyanez a helyzet a mezőgazdasági tevékenységet folytató polgárokkal és vállalkozó parasztokkal. Bár a virilisek jegyzéke — mint említettük — nem minden esetben tükrözi a város leggazdagabb rétegét, mert kimaradnak belőle a máshol adózók és a részvénytársaságok tagjai, ennek ellenére mindenek előtt informálnak e réteg állapotáról és tagjairól. Például arról, hogy az első világháború után jelentős változás következett be soraikban. Az 1908-as listában az első tíz személy között nyolc kereskedőt illetve iparral foglalkozót találunk, az 1929-esben számuk háromra csökkent. Mellettük főorvost, ügyvédet, törvényszéki bírót, altábornagyot és vagyonukból élőket látunk. Eltűntek a Milkó, Eisenstádter, Winkler családok, hátrább került a Holtzer. A régiek közül a Wagnerek tartották magukat. Az állami tisztséget viselők előretörése a korszak politikai szemléletéből következett. Anyagilag erősen támogatták e réteget. Ugyanezt mutatja az 1940-es lista, amely már nem igazán nyújt hű tükröt, mert a zsidó származásúak kimaradtak belőle. Tulajdonnal rendelkező főtisztviselők, egyetemi tanárok tűnnek fel a nevek között, ami egyúttal indikátora annak, hogy Szeged gazdasági élete stagnált, sőt visszafejlődött az első világháború idejéhez képest. Az általános lendület vesztés mellett Szegedet különösen sújtotta határmenti helyzete, amelynek tárgyalására a későbbiekben visszatérünk. Azt azonban mindenképpen megjegyezzük, hogy e réteget ugyanúgy megviselte Trianon katasztrófája, mint az alsóbb osztályokat. Nem jutottak ugyan koldusbotra, de közülük számosan elvesztették kivívott társadalmi állásukat, kiestek a nagypolgári körből, ami kemény válsághelyzetet jelentett számukra. A nagypolgárság tagjai a belvárosban épített tágas palotáikban laktak személyzetük több tagjával együtt. E házak azon részét, melyet nem használtak, bérbe adták. Alkalmazottak sora vette őket körül a házvezetőnőtől a nevelőnőn át a szakácsnőig és takarítóig. Ha autójuk volt, azt gyakran sofőr vezette. Szalonjaikat, ebédlőiket, dolgozószobáikat és hálóikat stílbútorral rendezték be, amelyeket már gyakran örökségként kaptak, akárcsak porcelán (Rosenthal, Herend) étkészleteiket és szobadíszeiket. Rokoni, üzleti és baráti kapcsolataik a városon és régióján sőt nem egyszer magán az országon túl terjedtek. Műveltebbjeik több nyelven beszéltek, de magyarul és németül illett mindegyiküknek tudnia. Közülük nem egy a várostól nem távoli birtokán nyári