Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

II. ELŐDEINK

meltek. Ismerték a búza- és az árpatermesztés tudományát, háziállatokat, kacsát és juhot tartottak, de tovább űzték az ősmesterségeket, a vadászatot, halászatot és a gyűjtögetést. Már ismerték az agyagedények készítésének a módját. Arra alkalmas kövekből pattintással és csiszolással előállított kőeszközöket használtak, de készítettek emellett szerszámokat csontból és fából. Az árterek kiemelkedő hátságain és a kisebb folyók mellé épített településeik házainak felmenő falait sárral besimított vesszőfonadék alkotta, amikre nyeregtetőt helyeztek. Kőbaltákkal végezték a nyeregtető gerendáinak csapolását. Vallási kultuszuk középpontjában a termékenység tisztelete állt. E civilizáció a Körös kultúra nevet kapta, ám kiterjedtsége a folyó vidékénél jóval tágabb területre: Erdély, Bánát, Bácska, Szamosvidék, terjedt ki. Szegedhez legközelebb Gyálaréten és Tiszaszigeten tárták fel a kultúra emlékeit. Itt jegyezzük meg, hogy a város területén a nagyfokú beépítettség és a több méteres feltöltés miatt már szinte reménytelennek tűnik korai leletek feltárása. A középső neolitikum idején (Kr. e. V. évezred) vidékünk mint annyiszor — ma is — a története folyamán két nagy kultúra találkozási pontja lett. Míg a Maros mentén virágoztak a Körös kultúra élelmiszertermelő települései, addig tőle északra, már a Körös folyó mellett az Alföldi vonaldíszes kultúra — egyes edényeiket vonalakkal díszítették — népe élt. A Hollandiától Ukrajnáig terjedő nagy európai kultúra indoeurópai nyelvet beszélő népessége elsősorban az ősmesterségeket folytatta, de ismerte már a földművelés elemi módszereit. Ugyanakkor a Körös kultúra népét délről, a Balkán felől erőteljes kulturális hatás érte, amely során tovább fejlődött földművelő, házépítő technikája. Településeikkel nem vándoroltak a föld kiélése után tovább, hanem oda idővel visszatértek, és így egymásra építették házaikat. így születtek a tellek, a lakóhalmok, amelyek jellegzetes emlékei e kultúra népének. A dél felől érkező hatások nem jártak új nép megjelenésével, csak a kereskedelmi kapcsolatok közvetítésével jutottak el a Mediterráneumból a Temesközbe. Ezt a jelenséget lelőhelyéről elnevezve ún. Vinca kultúrának hívja a régészet. így találkozott vidékünkön a két nagy kultúrkör, a közép-európai és a délkelet-európai. Az előbbinek délre nyúló nyomait a Hódmezővásárhely-Térepart lelőhelyen találták meg, az utóbbiakat Tiszasziget, Szőreg és Deszk határában tárták fel. A két kultúra népe nem állt egymással hadilábon, átkelvén a folyókon kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki, amelynek révén megismerték egymás életkörülményeit, családi kapcsolatokat létesítettek. így született meg a Szakállhát kultúra, valamint jöttek létre a Tápé-lebői lakóhalmok, amelyek népe a vonaldíszes kultúrára jellemző eszközöket használta, életmódja viszont a Vinca kultúra népére emlékeztetett. E két kultúra termékeny egymásra hatásából, Szakállhát tovább fejlődéséből, született meg a Kr. e. V. évezred első felében a Dél-Alföld neolitikumának leggazdagabb, legtöbb feltárt és ismert emlékét hátrahagyott kultúrája, a Tisza kultúra, amelyhez a korabeli, Szeged területén élt népesség is tartozott. E kultúra népei a Körös, Tisza, Maros, valamint Temes folyók és mellékvizeik mellett több hektárnyi területen alakították ki lakóhelyüket, amelyeket védelmi célokból körülárkoltak és kerítettek. Nagyméretű, több osztani felmenő falú nyeregtetős házakban laktak, amelyeket belül festett és karcolt díszítéssel borítottak. Oromzatukra őrző szándékkal állat formájú istenalakokat helyeztek. A házon belül megtaláljuk a bú-