Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)
VII. A POLGÁRI VÁROS
1897-ben. 1900-ban tisztiorvosi felügyelet alá helyezték. 1912-ben nyílt meg a közúti híd lábától északra elterülő homokos partszakaszon az ország első folyóvízi strandja, amelyet a Szegedi Partfürdő Részvénytársaság üzemeltetett. Közben a város szabályrendeletekkel kötelezte a lakosokat háztelkük udvarán szemétgödör ásására és az utcai nyílt csatorna árkok tisztítására. A megvalósítás vontatottan haladt. Járványkórház már korábban létesült a városban. 1893-ban a tanács a betegek szállítására 2-2 személy befogadására alkalmas cinkbádoggal bélelt kocsit vásárolt, ugyanis addig a betegeket hordkosarakban cipelték. Továbbá beszereztek fertőtlenítő gépeket és kemencéket. 1897-ben nyitották meg a városi Fertőtlenítő Intézetet a honvédkórház közelében. A trachoma kórházat — mint említettük a városképről szóló fejezetben — 1894-ben nyitották meg. A fenti intézkedések nyomán a járványokat a 20. század első évtizedére sikerült visszaszorítani, szívós munkával új minőségű higiéné és egészségügy született. A köznép között nem könnyen ment végbe a szemléletváltás. Az új módszerek iránti bizalmatlanságra jellemző eset: nem egyszer az orvosnak a beteg előtt kellett bevennie a gyógyszert, csak azután mutatott erre hajlandóságot a páciens. A hasmenés enyhítésére ópiumcseppeket, hányás esetén jeges szénsavas italokat, izomgörcsökre alkoholos bedörzsölést alkalmaztak terápiaként. A fenti építkezések és intézmények valamint rendelkezések mintegy fél évszázadra megalapozták a városi közegészségügy szellemi, szervezeti erejét és színvonalát, egyúttal hozzájárultak ahhoz, hogy városunk a demográfiai átmenet korába lépő Magyarországon ne az utolsó vidékek és települések között kullogjon, hanem az élvonalhoz tartozzék. A demográfiai átmenet korszakán azt az időszakot érti a szaktudomány, amikor már a gyakorlatban hatottak az új közegészségügyi intézkedések, de a lakosság még nem váltott új családtervezési szokásokra, a régi szemlélet még tovább élt. A gyermekhalandóság számának csökkenésével szinte népesség „robbanás" következett be, amely Nyugat-Európában, talán Franciaországot kivéve, már korábban indulva majd minden országban lejátszódott, és hazánkban egy emberöltőn át tartott. Szegeden ezen állapot az 1885-től 1915-ig terjedő időszakban játszódott le, a folyamatnak az első világháború vetett véget. A korszak nem tartott sokáig, éppen ezért a később Ázsiában és Latin-Amerikában indult, már több mint fél évszázada tartó hasonló folyamatot tekintve a világ népességszámát döntően meghatározó robbanásról valójában a korabeli Európában nem beszélhetünk. A keletkezett népfelesleget, ami abból következett, hogy a gazdaság oly gyorsan nem tudott elegendő munkát adni, és ezáltal nem volt képes eltartani a hirtelen megnövekedett számú népességet, az Észak- és DélAmerikába vándorlók milliói vezették le. Közülük például ma még mindig több mint 10 millióan tartják magukat németnek a két Amerikában. Soraikból 5 millióan élnek az Egyesült Államokban. Ezen évtizedekben Magyarországon szintén végigsöpört a kivándorlási hullám. Részesei lettünk az európai folyamatnak. A kint hunky-nak nevezett nemzettársaink munkaerejükkel hozzájárultak például az Egyesült Államok felépítéséhez. A történeti szakirodalomtól a szépirodalomig számos helyen gyökeret vert „3 millió koldus" azonban nem pusztán magyarokból toborzódott. Az Amerikába vándorolt magyarországi népességből a német szakirodalom — talán némi túlzással — egy milliót Donauschwaben-nak tart, azaz őket a Duna-medencéből tovább vándorló nemzettársnak véli.
