Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

II. ELŐDEINK

II. ELŐDEINK 1. A NÉVTELENEK Az emberi történelem — bár mély az emlékezés kútja — a múlt ködébe vész, mivel az egyes embernek és az emberiségnek egyszerre jó és rossz tulajdonsága a felejtés. Különösen az írásos források megjelenése előtti időkről kevés az információnk. Annyit ismerünk ezen időszak humán történetéből, amennyit belőlük a régészek ásója a felszínre hoz, és úgy, ahogy azt a tudósok az archeológia módszerének rohamos fejlődése és a képzelő erejük által nyújtják számunkra. Később, a Kr. e. 4. évszázadtól már a tájékunkon megfordult népek neveit is ránk hagyományozták az írott források, mégis kevés a felhalmozott adatmennyiség. A régész az egyes korszakok embere eszközeinek anyagáról nevezte el a korszakokat, amit relatív időszámításnak nevezünk, mert a föld egyes részein nem mindenütt egyszerre használták pl. a réz-, bronz- és vaseszközöket. Az egyes civilizációkat pedig legtöbbször az első vagy a fő lelőhelyről nevezték el, pl. bádeni-, hallstatti kultúra, Szakállhát csoport stb. Eme népekre — bár legtöbbször nem rendelkeztek városképző erővel, egyrészt azért emlékezünk, hogy világosan lássuk, közülük hányan jártak előttünk városunk vidékén, másrészt felsorolásukkal erősítjük a mai korban egyre inkább lankadni látszó kronológiai tájékozottságunkat, amely nélkül mit sem érnek történeti ismereteink. A Kárpát-medencében 350 ezer éve jelent meg az ember. Ehhez az elménkkel nehezen átfogható időbeli messzeséghez képest csekélységnek tűnik a 16 ezer év, amely elválaszt bennünket az itt élt első emberektől, nyomukra az Öthalmon lévő homokbányában bukkantak a régészek. A település helyén egy mamutvadász tábor lehetett. A paleolit kor hozzánk közelebb eső idejéből nem is maradt más, ember megtelepedésére utaló nyom, jóllehet nehezen elképzelhető, hogy a környező területekhez (Jászság, Körös-ér vidéke) hasonlóan a mi vidékünk ne adott volna helyet emberek által létrehozott telepeknek. Gyökeres változás az újkőkorszak beköszöntével (Kr. e. VIII-VII. évezred) következett be, amikor az Alföldet érő utolsó jégkorszak után a Balkán felől érkező népek szállták meg vidékünket. E népek eredetét a tudomány Kisázsiában keresi, nyelvüket az égei nyelvekhez kapcsolják. Van olyan elmélet, amely a Maros folyó nevét, mint folyónevet e prehellén égei nép jelenléte emlékének tartja. Nem feledkezhetünk meg azonban arról sem, hogy más elmélet indoeurópai eredetűnek tekinti a folyó elnevezését, alapjául az állóvíz jelentésű „mor" szót tartja. (Vö. a latin mare, német Meer szavakkal.) E Balkán felől érkező jövevényekkel minőségileg új kultúra jelent meg vidékünkön. Ők már nemcsak elsajátították a természet kínálta javakat, hanem maguk is ter-