Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

búcsúvezetők és a búcsúelöljárók ügyeltek. Mindennek (ima, ének, étkezés, pihenés, alvás) megvolt a pontos koreográfiája, amint a radnai programnak is, amelyre nem térünk ki, mert Mária köszöntése, részvétel a szentmisén, egyéni ima, áldozat nyújtása és kérés, hasonlók más helyek kultikus szokásaihoz. A búcsúfiával (szentkép, tükörkép, radnai pohár, bögre, stb.) visszatérőket Mária neve napján (szeptember 12.) a város határában várták a családtagok. A Dömötörtemplomi hálaadás után még saját városrészi templomukba is betértek, majd ezután indultak hazafelé. A radnai búcsújárás a népi vallásosság középpontjában állt, számos ima és fennmaradt szólás, pl. „tá mán férjhön möhetsz, vótá Radnán", kapcsolódott hozzá. A radnai búcsújárásnak az első világháború után a trianoni országcsonkítás és a változó világ új életérzései hozták el alkonyát. Szeged szerencsés város, mert minden történeti korszakában megadatott számára olyan fia, aki tehetségének hírével a város határain messze túljutott, ám mégis megőrizte szegediségét. Egybegyúrta magában a helyi kultúra legnemesebb hagyományait és a kor, amelyben élt, szellemiségét. így hagyott hátra maga után időtálló alkotásokat és műveket. A török idők után következő másfélszáz esztendő Szegedét két személy, Dugonics András (1740-1818) és Vedres István (1765-1830) arcéle jellemzi leginkább. A dalmata származású Dugonics, akinek öccse, Ádám hosszabb ideig viselte a polgármesteri méltóságot, anyja ellenkezésére 16 évesen lépett be a piarista rendbe. A nyitrai püspök huszonöt évesen szentelte pappá. Tanult Privigyen, Nyitrán és Nagykárolyban, gimnáziumi tanárként tanított Nyitrán, Szegeden, Vácott és Medgyesen, egyetemi tanárként Nagyszombaton, Budán és Pesten. Az ország számos helyén élt, azonban szegediségét sohasem felejtette el, végül életének utolsó tíz évét újra szülővárosában töltötte. írói munkásságát latin majd magyar nyelvű iskoladrámákkal kezdte, amely utóbbiakban már megjelenik írói karaktere. Az esztétikummal kevésbé törődő harcos hazafi író, aki sohasem felejti el szegedi származását, és akinek írásaiban megjelenik a szegedi halpiac ízes-közönséges nyelve. Mint matematika professzor négy könyvet írt, amelyekben megalapította a matematika tudós magyar nyelvét. A csúcs, egyenlet, gömb, gyök, hasáb, henger, kör, különbség, szög, tétel, tudomány szavakat alkotta. Nyelvújító szerepét Kazinczy is elismerte. Nevéhez fűződik az év, térség, hazafi, tábornok, ügyész, méhész, íjász, érzék, háló (hálószoba), stb. szavak nyelvünkbe emelése. Az irodalmi sikert 1786-ban írt Etelka című regénye hozta meg számára. Őstörténeti érdeklődése és a II. József intézkedéseivel szemben táplált ellenérzése adják meg a mű eszmeiségének alapját. A magyar irodalomból addig hiányzó jól megkomponált barokk regényt alkotja meg Dugonics, amelyben Etelka, Gyula vezér lánya szerelemre lobbant egy a távoli Karjelből érkezett magyar ifjú vitéz (finn-magyar rokonság gondolatának regénybe vitele), Etele iránt. A szerelem viszonzásra talál, ám Árpád fejedelem tanácsadójának, a szlovák Rókának a csel vetései nyomán a szerelmeseknek sok próbát kell kiállniuk, amíg egymáséi lehetnek. A regény három kiadást ért meg, korabeli népszerűsége az erőszakos németesítés ellenességében keresendő. Szereplői 18. századi szokásokkal élnek és a szegedi vaskos népnyelvet beszélik. A mű politikai allegória, irodalomtörténeti jelentősége abban áll,