Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

a Holdban Cicella táncol és Dávid hegedülget. A hagyományt Juhász Gyula Tiszai tájak című versében irodalmi szférába emelte: „Emlékek holdvilágos ablakán át Nézem a messzi, áldott Tisza táját. Az égi nyájak lassan elterülnek, A holdban Dávid hegedülget." A táltosokhoz, ördöngösökhöz, boszorkányokhoz és más vélt természetfeletti erővel rendelkező személyekhez kötődő történetekről, imádságokról Polner Zoltán köteteiből tájékozódhatunk, az egyházi ünnepekhez, jelesnapokhoz kötődő szokásokat Bálint Sándor írta le, és hagyományozta az utókorra. Terjedelmességük és sokrétűségük miatt e helyen velük nem foglalkozunk. Megemlítjük viszont a mesélés szokását, amely a munkában megfáradt ember esti, elalvás előtti időtöltése és ismeretszerzési lehetősége volt. A családi és közösségi élet e megnyilvánulási formája korunkbán lassan-lassan eltűnik a mindennapi életből, jóllehet közösséget összetartó erejénél fogva szükség lenne rá. Tárgyalt korszakunkban mondákat, a ponyvairodalomból merített történeteket és katona históriákat meséltek leginkább. Szegeden az Attila, hun királyról kialakult legenda helyi színekkel kelt életre, amint a megfelelő helyen utaltunk rá. Annyival egészítjük ki, hogy Fiala Jakab Szegedis című kiseposzában először írta le, hogy a várost Attila alapította, ami írói fantáziájának szüleménye. A legendát Dugonics Etelkájába átvéve a tanultabb rétegek között terjesztette el, és a 19. század elején már Szeged népe hitte a történetet, amely szerint a nomád uralkodó sátrát a Széchenyi tér 13. számú ház helyén verte le annakidején. Grünn Orbán házának építésekor egy domborított 18. századi vas kályhaellenzőt találtak ugyanis a földben, amelyen lévő antik fejet Attila ábrázolásnak hitt a romantikus képzelet. Be is illesztették a ház erkélyének vasrácsába. Más gyökerű legendák szerint a fejedelem sátra az öthalmi dombokon állt. A másik nagy mítoszról, a Dózsa nevéhez fűződőről már szóltunk a parasztháború tárgyalásakor. A vallásos néphit gyakorlásának egyik formája a középkor óta a búcsújárás volt, a bűnbánatnak, a vezeklésnek és a lelki megnyugvás keresésének ősi, közösségi megnyilatkozása. A búcsújárás minden nagy egyházban megtalálható, hagyománya a barokk kor nyugati keresztény egyházában a Mária-kultusz jegyében valósággal újjászületett. Ekkor már nemcsak távoli helyekre, híres ereklyékhez jártak, hanem közelebbi, csodatevőként emlegetett Mária-képeket, szobrokat is felkerestek a zarándokok. A szegedi nagytáj lakói számára korunkban az alsóvárosi templom és Máriaradna jelentette a két legfontosabb kegyhelyet. Az alsóvárosi Havi Boldogasszony-templom búcsújának ideje, augusztus 5., Szűz Mária római főtemplomának (Beáta Maria Virgo ad Nives) fölszentelési évfordulója. A legenda szerint egy dúsgazdag gyermektelen római házaspár templomot akart emelni Mária tiszteletére, aki egy forró éjszakán álmukban megjelenvén azt mondta, oda építsék a templomot, ahová másnap reggel hó esik. A hó az Esquilinus dombra hullott, a templom ezután oda épült fel.