Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)
VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)
Az olvasás szokásának terjedése, a hivatalos és magán nyomtatványok iránti igény a 18. század végén a 16. század második felének kezdeményezése után felvetette egy szegedi nyomda alapításának szükségességét. Végül a Bécsből 1801-ben Szegedre települt Grünn Orbán nyomdaengedélyének megszerzése (1802) előtt megkezdte a munkát. Cenzorai előbb a budaiak voltak, majd e munkát a szegedi piarista igazgatók látták el. A nyomdatulajdonos, majd fia szakmaszeretetből egyre emelték kis üzemük színvonalát új betűkészletekkel, és a kötetekbe kerülő rajzok igényességével. Elsősorban magyar nyelvű köteteket jelentettek meg, de a nyomda 1840 után szerb nyelvű kiadványokat is készített, 1848-ig 14-et. A nyomdából — Reizner János gyűjtése szerint — 1856-ig 907 nyomdatermék került piacra. Jelentős olvasóközönség és szerzőgárda hiányában a nyomda tulajdonosa a hivatalos formanyomtatványok készítéséből, továbbá a kalendáriumokból élt meg. Grünn Orbán és nyomdája a szegedi kultúra emelkedésében mérföldkövet jelent, jóllehet a lakosság többsége ekkor még a templomokban, a piacon és a társasági élet alkalmai során szerezte meg ismerteit az őt körülvevő és a tágabb világról, amelynek középpontjában a sajátos, a néphit körébe tartozó világmagyarázó elvek álltak, sőt a néphit kiterjedt az emberi viselkedés normáinak meghatározására, valamint az egyéni sors és boldogulás kérdéseinek területére. E képzetek és hiedelmek csak felszínes rendszert alkottak, nem álltak össze egységes világképpé, bennük pogány- és középkori elemek keveredtek. Velük tovább éltek a keresztény egyház trienti zsinat előtti hagyományai. E gondolatvilágban jelen vannak a világmindenséggel, az éggel, földdel, égitestekkel, a természeti világgal (növények, állatok, időjárás) kapcsolatos nézetek és viselkedésformák, továbbá az emberi élet, valamint a hagyományos gazdaság eseményeit átszövő hiedelmek és a hozzájuk kötődő mágikus gyakorlat. E világképben korábban kísértetek népesítették be a földet (halottkultusz), továbbá természetfeletti képességekkel rendelkező emberek, akik részint segítettek, részint ártottak társaiknak. Sajátos tér- és időszemlélet (keresztút, küszöb, Szent György-nap, Luca-nap, stb.) járt együtt e nézetekkel. A szegedi hiedelemvilág nézeteit példás szorgalommal Bálint Sándor gyűjtötte össze és elemezte. Ezek szerint az egykori szegedi nép élő organizmusként fogta fel a természetet. A férfi spermáját természet szóval illették. Bár a keresztény tam'tásnak megfelelően hittek abban, hogy Isten teremtette a világot, de a balkáni bogumilizmus hatására úgy vélték: a teremtés során Isten alkut kötött a Sátánnal, ezért a sok rossz és gonoszság a világban. Az emberiség történetének több korszakát különböztették meg a Bibliára visszamenően. A szegedi nép három szakaszt különített el az ókor óta élő „hanyatlás elmélet" jegyében. A múltat, az óriások korát, a jelent, az emberek korát és a jövőt, a törpék és „idétlenek" korát. A természetkultusz középpontjában, amint számos más nép esetében, a nap állt. A házak homlokzatát, a kapukat, vízimalmokat, napsugaras motívummal díszítették. Templomot, házat, benne a fekhelyet kelet, a felkelő nap felé tájolták. E gondolatkörbe tartozik az alsóvárosi templom már általunk említett Mária kegyképe, a Napbaöltözött asszony. A barokk vallási kultuszba ugyancsak e hitvilágból emelték be a nap és napsugár motívumot. A holdhoz fűződő egyéb hiedelmek mellett Szegeden úgy vélték:
