Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

akikről keveset szóltunk, a városi szegény rétegeket, amelyek száma a korszak végére együttesen mintegy a városi lakosság harmadat tette ki. A vásárhelyi halászatot Wodianer Sámuel előbb szegedi majd pesti nagykereskedő bérelte 1822 és 1840 között, Götz János salétromfőző nagykereskedő a Pallaviciniek algyői uradalmában bérelte hosszú éveken át a halászatot, amelyhez kapcsolódva a bérlők a halhasítást, sózást, szárítást és az árusítást is elvégezték. E munkafolyamatokhoz bérmunkásokat alkalmaztak, akárcsak a malomtulajdonosok malmaikban. A szegediek vízimalmai a Sárgától Röszkéig őröltek a Tisza „malomjáróiban", az e célból kialakított alkalmas helyeken. A vízzel összefüggő mesterség volt a supereké, akiknek neve a Schopper, német eredetű hajóács szóból származik. 1703-ban érkeztek ide Schopper-ek Gmundenből. Magyarul faragóknak hívták őket. Ok készítették a csónakokat, ladikokat, kompokat, hajókat és vízimalmokat egyaránt. Mesterségük számos kismesterséggel együtt azóta teljesen kihalt. Akkor azonban több műhelyükben dolgoztak a Felső-Tisza-parton. A szegedieken kívül más illetőségű kereskedők és a Kamara számára dolgoztak a Maroson és a Tiszán Szegedig úsztatott faanyagból. A szegedi hajóipar a 19. század első felében országosan kiemelkedő teljesítményt nyújtott. 1812-ben 38 faragó, 37 malomépítő és 192 hajóépítő dolgozott a városban. Számuk a század közepéig tovább emelkedett. A már mindenki számára ismert Zsótér mellett az Ábrahám, Kopasz, Ökrös, Terhes családok, a Csiszár testvérek nevét említjük meg. Közülük többen hajósgazdák és kereskedők lettek, akiknek hajói a Dunát is járták. Ábrahám József, Zsótér János veje 1848-ban sajkás századot szervezett. A tizennyolc gyermekes atya, akit Szegeden csak paraszt-bárónak neveztek, még a szabályozás előtt 1834-ben hajójával átkelt a Vaskapun. Útjáról a Társalkodó 1834. évi július 2. számában készített leírásból idézünk: „...félórányira Berzaszkától már hallatszott a Duna sebes folyásának moraja, és ...szemünkbe ötlenek az előttünk ilyen komolyságban ismeretlen Duna hullámai, s látszottak a víz színén ki-kiálló sziklák csúcsai. Eme hullámok, melyek szinte egy ölnyi magasra emelkedtek föl, ragadtaták hajónk a hánykódó Szirnyák Duna részen, ily habok közt mentünk el a Duna közepéből kiálló kettős Bivoli veszedelmes szikla mellett, ily veszéllyel teljes vad zúgások közt evezénk által a Gyepárd Duna részén, holott is, hogy a sziklacsúcsokba ne ütközzünk, nagy erővel kellett embereimnek dolgozniok, s minthogy a kiálló sziklák közt csupán húsz öl szélességű áthajózási hely van, a kormányt bátor és lélekéberséggel, teljes vigyázattal kell tartanom, annyival inkább, mivel a víz színe alatt elrejtőzött sziklacsúcsokat legföljebb négy lábnyi víz födi." A város társadalma foglalkozások szerint kialakult egyes rétegeinek bemutatása után nézzük meg, miként osztotta csoportokra a települést az egyes családok által birtokolt vagyon. E témakörön belül a gazdagabbakra vetjük tekintetünket. A mezőgazdasági konjunktúra elmúltával a város fejlődése lelassult, az egyes társadalmi csoportok beágyazódtak, a város vezetését a kereskedő-iparos réteg biztosan a kezében tartotta. A városi polgár, a civis rangja már nem jelentett ekkor életcélt. Egyre kevesebben törekedtek megszerzésére, helyére modernebb életérzés, a lakóhelyre utaló büszkeség, a „szegediség" tudata lépett. A vagyonkoncentráció akárcsak a középkorban a