Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

VÁROS ÉS TÖRTÉNELEM

kajával megteremti egy korszerű várostörténet megírásának szakmai feltételeit. Aligha vitatható, hogy ideális esetben ezt az utat kellett volna járni. Ám az 1970-es években a szónak ebben az értelmében nem volt „ideális" helyzet. Elemi erővel dübörgött a tár­sadalmi igény, hogy Szeged tegye le az asztalra a maga várostörténetét, hiszen például Orosháza már 1965-ben megjelentette a magáét, készültek, illetve elkészültek a hajdú­városok monográfiái, s tudtuk, hogy Debrecen is lépéselőnyben van e téren Szegedhez képest. Ugyanakkor azt is számba vettük, hogy — bármekkora szellemi potenciál is koncentrálódik a históriai tudományokban Szegeden — nincs akkora muníció a város­ban, amely egymagában vállalná, vállalhatná évek, évtizedek hangyaszorgalmú búvár­lataival, előtanulmányok tömegének elkészítésével az ideális monográfia megalapozá­sát. Kiderült az is: még ha készülnének is nagy számban előtanulmányok a majdani várostörténeti összegzés számára, komoly gondot jelentene azok közzététele olyan jel­legű helytörténeti hátország híján, amilyent az említett budapesti periodikák mellett például a nagy múltú Soproni Szemle jelent a „leghűségesebb város" múltja számára. Márpedig a „boldog" 70-es évek elillanásával egyre világosabbá vált: nincsenek meg az anyagi (de talán a szellemi) feltételei sem annak, hogy Clio várostörténeti folyóira­tot kapjon Szegeden. A másik utat kellett tehát végigjárni: egy nekifutásra monográfiát készíteni. Nem jelenti ez azt, hogy eleve lemondtunk az előtanulmányok készítéséről. Ahol a szellemi erő vagy a kényszerítő helyzet lehetővé tette, illetve megkövetelte, ott írattunk előta­nulmányokat. Ha az olvasó fellapozza az 1970-es évek végétől a Tanulmányok Csong­rád megye történetéből, a Somogyi-könyvtári (újabb nevén Szegedi könyvtári) műhely, A Móra Ferenc Múzeum évkönyve köteteit, a szegedi felsőoktatási és más tudományos intézmények kiadványait, lehetetlen nem észrevennie: megélénkültek a Szegedre vo­natkozó helytörténeti kutatások, megnőtt a város és környéke múltjával kapcsolatos publikációk száma. S mivel első pillanattól kezdve világos volt: a város erői „külső" segítség nélkül nem képesek e nagy feladat megoldására, munkatársaink közé hívtuk mindazokat a kutatókat, akik — bár nem Szegeden élnek — már foglalkoztak vagy ép­pen a monográfiái munkálatok sikere érdekében hajlandók foglalkozni Szeged történe­tével. S mivel modern szemléletű várostörténetet kívántunk készíteni, nem csupán a szó szoros értelmében vett történészeket, az írott források vallatóit hívtuk zászlónk alá, hanem a rokontudományok egész garmadájának képviselőit (a régészektől az iro­dalomtörténészeken át a közigazgatási szakemberekig). Hosszú műhelyviták eredmé­nyeképpen kikristályosodott a Szeged története című várostörténeti monográfia kon­cepciója, szerkezete, munkatársi gárdája, megteremtődtek a kutató munka és a kiadási tevékenység anyagi feltételei. Mindez azonban már jórészt a múlt. A Szeged története első két kötete — az I. 1983-ban, a II. 1985-ben — megjelent, a napilapok és szaksajtó túl van ismertetésü­kön, kritikájukon, az olvasó is képet kaphat arról, hogy a szándékokból — amelyek eredendően a korszerű várostörténet-írás kívánalmait célozták meg — mit sikerült megvalósítani. Ráadásul Tápé története és néprajza 1971-ben, a szőregi história és népélet 1977-ben történt publikálása után a Szeged története vállalkozás kapta azt a feladatot, hogy koncepcionálisan és szakmailag gondozza a még hátralevő két hajdani község (jelenleg városrész), Algyő és Kiskundorozsma történetének és néprajzának ta-

Next

/
Thumbnails
Contents