Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

VÁROS ÉS TÖRTÉNELEM

kajával megteremti egy korszerű várostörténet megírásának szakmai feltételeit. Aligha vitatható, hogy ideális esetben ezt az utat kellett volna járni. Ám az 1970-es években a szónak ebben az értelmében nem volt „ideális" helyzet. Elemi erővel dübörgött a társadalmi igény, hogy Szeged tegye le az asztalra a maga várostörténetét, hiszen például Orosháza már 1965-ben megjelentette a magáét, készültek, illetve elkészültek a hajdúvárosok monográfiái, s tudtuk, hogy Debrecen is lépéselőnyben van e téren Szegedhez képest. Ugyanakkor azt is számba vettük, hogy — bármekkora szellemi potenciál is koncentrálódik a históriai tudományokban Szegeden — nincs akkora muníció a városban, amely egymagában vállalná, vállalhatná évek, évtizedek hangyaszorgalmú búvárlataival, előtanulmányok tömegének elkészítésével az ideális monográfia megalapozását. Kiderült az is: még ha készülnének is nagy számban előtanulmányok a majdani várostörténeti összegzés számára, komoly gondot jelentene azok közzététele olyan jellegű helytörténeti hátország híján, amilyent az említett budapesti periodikák mellett például a nagy múltú Soproni Szemle jelent a „leghűségesebb város" múltja számára. Márpedig a „boldog" 70-es évek elillanásával egyre világosabbá vált: nincsenek meg az anyagi (de talán a szellemi) feltételei sem annak, hogy Clio várostörténeti folyóiratot kapjon Szegeden. A másik utat kellett tehát végigjárni: egy nekifutásra monográfiát készíteni. Nem jelenti ez azt, hogy eleve lemondtunk az előtanulmányok készítéséről. Ahol a szellemi erő vagy a kényszerítő helyzet lehetővé tette, illetve megkövetelte, ott írattunk előtanulmányokat. Ha az olvasó fellapozza az 1970-es évek végétől a Tanulmányok Csongrád megye történetéből, a Somogyi-könyvtári (újabb nevén Szegedi könyvtári) műhely, A Móra Ferenc Múzeum évkönyve köteteit, a szegedi felsőoktatási és más tudományos intézmények kiadványait, lehetetlen nem észrevennie: megélénkültek a Szegedre vonatkozó helytörténeti kutatások, megnőtt a város és környéke múltjával kapcsolatos publikációk száma. S mivel első pillanattól kezdve világos volt: a város erői „külső" segítség nélkül nem képesek e nagy feladat megoldására, munkatársaink közé hívtuk mindazokat a kutatókat, akik — bár nem Szegeden élnek — már foglalkoztak vagy éppen a monográfiái munkálatok sikere érdekében hajlandók foglalkozni Szeged történetével. S mivel modern szemléletű várostörténetet kívántunk készíteni, nem csupán a szó szoros értelmében vett történészeket, az írott források vallatóit hívtuk zászlónk alá, hanem a rokontudományok egész garmadájának képviselőit (a régészektől az irodalomtörténészeken át a közigazgatási szakemberekig). Hosszú műhelyviták eredményeképpen kikristályosodott a Szeged története című várostörténeti monográfia koncepciója, szerkezete, munkatársi gárdája, megteremtődtek a kutató munka és a kiadási tevékenység anyagi feltételei. Mindez azonban már jórészt a múlt. A Szeged története első két kötete — az I. 1983-ban, a II. 1985-ben — megjelent, a napilapok és szaksajtó túl van ismertetésükön, kritikájukon, az olvasó is képet kaphat arról, hogy a szándékokból — amelyek eredendően a korszerű várostörténet-írás kívánalmait célozták meg — mit sikerült megvalósítani. Ráadásul Tápé története és néprajza 1971-ben, a szőregi história és népélet 1977-ben történt publikálása után a Szeged története vállalkozás kapta azt a feladatot, hogy koncepcionálisan és szakmailag gondozza a még hátralevő két hajdani község (jelenleg városrész), Algyő és Kiskundorozsma történetének és néprajzának ta-