Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

BÉKÉSCSABA

BÉKÉSCSABA A honfoglaló magyarok a mai Békés megye területét a 9. század végén szállhattak meg. Ennek eseményéről egykorú kútfők nem tájékoztatnak, csak az évszázadokkal később — feltehetően a 13. század elején — élt királyi jegyző, Anonymus vázolja fel Árpád magyarjainak útját megyénk területén.

1 Bár vidékünk helységei közül Szeghalom, Apróhalmok (ma Póhalom) és Szarvashalom (a mai Szarvas város előde) nevét említi mint olyanokat, melyek szállást és folyókon való átkelést biztosítottak a honfoglalóknak, aligha kétséges, hogy e falvak nem honfoglalás előtti települések, hanem létüket a 13. század elejéről vetítette vissza a távoli múltba a gestaíró. Hasonló óvatossággal kell kezelnünk Anonymus ama közlését is, mely szerint Árpád magyarjai Szeghalomnál „át akartak kelni a Körösön, hogy Mén-Marót ellen harcoljanak de MénMarót katonái odajöttek, s megakadályozták, hogy átkeljenek."

2 Vidékünk a 9. század végén, a magyar honfoglalás előestéjén a dunai Bolgár Birodalom fennhatósága alá tartozhatott, annak periferikus, gyéren lakott területe lehetett. Az Anonymus által említett ellenséges Mén-Marót vezér a képzelet szülötte,

3 s ha találtak is a honfoglalók a Tiszántúlon bizonyos, csekély számú avar és szláv néptöredéket, számottevő ellenállásba nyilván nem ütközhettek; a későbbi Békés megye területe szinte akadálytalanul juthatott Árpád magyarjainak kezére. A honfoglalók társadalma nem az ősközösségi egyenlőség társadalma volt. Az állattenyésztésre való áttérés, az állat-magántulajdon megjelenése már a dél-orosz pusztákon mélyreható változásokat idézett elő a társadalom szerkezetében. Egyes emberek meggazdagodtak, politikai-emikai alakulatok (nagycsaládok, nemzetségek, törzsek) vezetői lettek, mások elszegényedtek, névleges szabadságukat fenntartva tengették életüket, vagy lemondtak szabadságukról, függő helyzetbe kényszerültek. Az előkelők a szegény szabadokból fegyveres kíséretet hoztak létre uralmuk biztosítására. Átmeneti helyzet volt ez: a katonai demokrácia már a 10. század elején öntörvényűén felvillantotta a — kalandozások bukása után sürgetően fellépő — megoldás útját: a kibékíthetetlen ellentmondásokkal terhes társadalom fenntartása csak az államiság megteremtése útján lehetséges. A honfoglalók által elfoglalt terület megszállása, betelepítése törzsenként, illetve nemzetségenként történt. Sajnos, e folyamatról is csak későbbi források alapján tudunk tájékozódni, így szükségszerűen különböző természetű bizonytalansági tényezők1 SRH I. 70., 103-104. Magyar fordítását közli: OBMT. 13-14. Maday Pál elhibázott metodikájú munkájának (Anonymus Körösközre vonatkozó adatai a Gesta Hungarorumban. Körös Népe. II. Békéscsaba 1957. 5-14.) kritikáját 1. OBMT. 14. 2 SRH I. 70. Magyar fordítását közli: OBMT. 13. 3 GYÖRFFY GYÖRGY: Krónikáink és a magyar őstörténet. Bp. 1948. 17-27.